„Meg kell csinálni, és meg is fogjuk csinálni!” – így zárta válaszát csapatkapitányunk, Pordán Bálint a Balatonfüred elleni bajnoki rangadót követő sajtótájékoztatón. Beállónk természetesen már a Tatran Presov elleni férfi kézilabda Európa-kupa negyeddöntő szombat esti visszavágójára utalt, amelyet háromgólos előnyből várhatunk.
A múlt hétvégi hazai meccsről elmondható, hogy szerezhettünk volna akár nagyobb előnyt is az Elek Gyula Arénában, de közben látva a riválist, biztosa lehetünk benne, nehéz dolgunk lesz szombat este a Tatran Arénában. A két csapat felkészülése ellentétesen alakult, miközben a mieink szerdán végletekig kiélezett bajnoki rangadót játszottak, addig a szlovákok egész héten az Ek-ra készülhettek.
Az első mérkőzés alapján riválisunk két leggólerősebb játékosa a szlovák Lukas Urban és az időnként a provokációtól sem visszariadó bosnyák Marko Davidovic – rájuk biztosan kiemelt figyelmet kell majd fordítanunk. Az odavágóhoz hasonlóan ismét parázs hangulatú csatára számíthatnak a fiúk, már csak abból kiindulva, hogy ellenfelünk legutóbbi hazai nemzetközi mérkőzésén több, mint háromezer ember látogatott ki a Tatran Arénába.
A mieink péntek délelőtt még videóztak és edzettek egyet a Népligetben, majd közös ebédet követően kora délután busszal indultak el Eperjesre. Az esti érkezés után még vacsora szerepelt a programban.
A szombaton 18 órakor kezdődő összecsapást a Sport 1 élőben közvetíti. Az Eperjesre látogató szurkolóinkhoz a szlovák szervezők kérése, hogy legalább egy órával a kezdés előtt érkezzenek a helyszínre, hogy gördülékenyen bejusson mindenki a csarnokba.
FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA
Negyeddöntő, visszavágó
Tatran Presov – FTC-Green Collect
Helyszín: Tatran Handball Arena, Eperjes
Időpont: 2024. március 30., 18:00
Játékvezetők: Stefan Ivanovic, Marko Vujisic (montenegróiak)
Jegyek: 10 euró – a helyszínen lehetséges készpénzes fizetéssel
Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.
Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.
Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.
„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.
Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.
Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...
Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.
Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.