2025. május 2.
Felszabadult Fradi utazhat Veszprémbe
Az NB I-ben már biztosan dobogós férfi kézilabdacsapatunk szombaton a bajnoki címvédő otthonában játszik.

Tizennégy éve nem látott bravúrt ért el múlt pénteken férfi kézilabdacsapatunk: a PLER elleni sikerrel három fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy biztosan dobogós helyen végez az NB I-ben. Persze az élet nem áll meg, vannak még feladatok ebben az évadban is, az első mindjárt talán a lehető legnehezebb, hiszen a bajnoki címvédő, a világ egyik legerősebb keretét magáénak tudó Veszprém otthonába látogatunk.

Az a Veszprém lesz az ellenfelünk, amely csütörtök este óriási csatában végül kikapott a német Magdeburgtól, ezzel búcsúzott a BL-negyeddöntőben, ami azt jelenti, hogy egyik legnagyobb célját már nem érheti el ebben az évadban. S ha hozzátesszük, nemrégiben a Magyar Kupát is elvesztette a Szegeddel szemben, biztosak lehetünk benne, hogy extrán motivált csapatot láthatunk majd a bajnoki hajrában, valószínűleg kezdve a szombati összecsapással.

Kétszer is találkoztunk már a bakonyiakkal a mostani évadban:

az őszi, hazai bajnokin a félidőben még egy góllal vezettünk, de a második játékrészben fölénk nőttek,

a márciusi kupanegyeddöntőben viszont nem tudtuk megszorongatni a világ egyik legerősebb együttesét.

 

JÖHET A FELSZABADULT JÁTÉK!

Saját nevelésű átlövőnk, az NB I-ben a 2018/19-es évadban bemutatkozott Prainer Viktor szerint legfontosabb céljuk elérése után a hátralévő három fordulóban teher nélkül játszhat a csapat.

– Nagyon jó érzés volt azon a meccsen pályán lenni és nagyon jó volt bebiztosítani a bronzérmet. Innentől felszabadult kézilabdát játszhatunk, Veszprémben biztosan

küzdős, hajtós mérkőzés vár ránk, ha meg tudjuk szűrni a gyors játékukat, akkor parázs mérkőzés lehet belőle.

Ami a mieink helyzetét illeti, a bronzérem már biztosan megvan, és matematikailag még a bajnoki döntőre is mutatkozik esély, ám hogy ehhez reális közelségbe kerüljünk, vagy egy világraszóló Fradi-bravúrra vagy egy szintén nagyon meglepő szegedi botlásra volna szükség. Kezdés szombaton 18 órakor a One Veszprém Arénában, a találkozót az M4 Sport+ élőben közvetíti.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
24. forduló

One Veszprém HC – FTC-Green Collect
Helyszín: One Veszprém Aréna, Veszprém
Időpont: 2024. május 3., 18 óra
Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás
Jegyek: 3000 Ft – a vendégszurkolók a helyszínen vásárolhatnak jegyet (E szektor)
Tv: M4 Sport+

Cikkajánló

U21-es vb-ezüstérmes is érkezik férfi kéziseinkhez

Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.

Horváth-Garaba Ádám: „Elhittük, hogy sikerülhet”

Átlövőnk szerint a küzdeni akarás és a taktika hozta meg a történelmi sikert az U20-as férfi kézi Eb-n.

Mészáros Máté: „Életem végéig emlékezni fogok az Eb-re”

Beállónk nemcsak aranyat nyert az U20-as férfi kézi Eb-n, de még a torna All Star-csapatába is bekerült.

Balogh Ádám: „Tudtam, hogy flow-ba kell kerülni”

Interjú U20-as Európa-bajnok kézilabdakapusunkkal, aki a tornán többször, így a döntőben is nyerőember volt.

Európa-bajnok a juniorválogatott!

Legyőzte a svédeket a három FTC-játékossal felálló U20-as kéziválogatott az Eb-döntőben.

Kialakult férfi kézilabdacsapatunk kerete az élvonalra

Változott együttesünk a 2026/2027-es idény előtt, de kulcsjátékosok is maradtak a Népligetben.

Három FTC-játékossal Eb-döntős a válogatott!

Balogh Ádám, Horváth-Garaba Ádám és Mészáros Máté is döntőt játszhat vasárnap az U20-as férfi kézi Eb-n.

A románok legyőzésével Eb-negyeddöntős a válogatott

A keddi fölényes siker után a csütörtöki negyeddöntőben Németország következik az U20-as férfi kézilabda Eb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin