Nem várt egyszerű feladat férfi kézilabdacsapatunkra az NB I-es nyitányon, hiszen olyan ellenfél érkezett az Elek Gyula Arénába, amelyet előzetesen a közvetlen riválisaink egyikének tekinthetünk. A Dabas az előző évadot ugyan a másodosztályban töltötte, előtte viszont stabil élvonalbeli szereplő volt, így nem számított meglepetésnek, hogy azonnal visszajutott a legjobbak közé.
Hatvanegy másodperc után új csapatkapitányunk, Bujdosó Bendegúz szerezte a mérkőzés első gólját, de igazából az egész csapatról elmondható, hogy jól kezdett, láthatóan nagyon motiváltan érkeztek a fiúk a nyitó fordulóra, de a védekezés kezdetben nem volt elég feszes, ezért nem tudtunk már az első percekben ellépni (6-6).
Amint ebben történt előrelépés, elkezdett nőni a különbség a két csapat között, Balogh Ádám is védett egy-két nagyot, elöl pedig nyári igazolásunk, Bálint Bence remekelt, és egy 5-1-es szériánknak követően elhúztunk hattal (14-8). Nem sokkal később éppen kiváló formában kézilabdázó átlövőnket vesztettük el piros lap miatt a meccs hátralévő részére, ez kicsit megzavarta a társaságot, de így is maradt három gól az előnyből a szünetre (17-14).
Fontos volt, hogy a folytatás melyik félnek sikerült jobban, és bő egy perc után emberhátrányba is kerültünk, de így sem tudott közeledni a Dabas, sőt hat és fél perc alatt visszaállítottuk a hatgólos különbséget (22-16). A második játékrészben Nagy Bence és Bujdosó Bendegúz volt igazán elemében, előbbi nyolc, utóbbi hét találatnál állt meg a mérkőzésen, de szinte bárki, aki pályára lépett, hozzátett a csapatteljesítményhez.
A vége fölényes, 39-29-es ferencvárosi siker lett, amit annak köszönhettük, hogy az utolsó percekig ezer fokon égtek játékosaink,
a hajrában például legrutinosabb játékosunk, Lékai Máté sokgólos vezetésnél sprintelt végig két lerohanással, a másodikat éppen ő váltotta gólra.
Együttesünk jövő pénteken Győrbe látogat, majd szeptember 18-án, 18 órakor a bajnoki címvédő Veszprémet fogadja az Elek Gyula Arénában.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
1. forduló
Ferencvárosi TC – Bepelog Dabas 39-29 (17-14)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. szeptember 4., 18:00
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Gólszerzők: Nagy B. 8, Bujdosó 7, Koller 5, Tóth P. 5, Bálint 4, Kovacsics 4, Lékai 4, Mészáros Márk 1, Török Á. 1, ill. Kovács G. 8, Tisza 4, Vidovenyecz 4, Hunyadi 3, Dörnyei 2, Szladovics 2, Várszegi 2, Ács 1, Laurinyecz 1, Szökrényes 1, Zdolik 1
_________________________________________
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes, vissza is nézhető közvetítéseivel (női kézilabdacsapatunk augusztus 7-i DVSC és augusztus 13-i Esztergom elleni meccse itt visszanézhető), állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, további részletek ITT!
Férfi kézilabdacsapatunk fontos meccsel indít, a Dabast fogadja pénteken az Elek Gyula Arénában.
Klasszis kézilabdázónk beszélt a jó eséllyel utolsó szezonjáról, a felkészülésről és a célokról.
Férfi kézilabdacsapatunk feljavult a második félidőre, és nyert a Százhalombatta elleni edzőmérkőzésen.
Férfi kézilabdacsapatunk szoros mérkőzést játszott román ellenfelével, bő egy héttel a bajnoki rajt előtt.
A rossz kezdés után férfi kézilabdacsapatunk egyenrangú partnere volt az összeszokottabb riválisnak.
Férfi kézilabdacsapatunk szeptember 4-én játssza első hazai bajnoki mérkőzését az Elek Gyula Arénában.
Saját nevelésű kézilabdázónk, Horváth-Garaba Ádám a Bundesliga 2-ben szereplő ASV Hamm-Westfalenbe igazol.
Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.