A szerdai kupamérkőzés után az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapatának beállója, Füzi Dániel úgy fogalmazott, valahogy így kell elkezdeni a téli felkészülést követően egy tavaszi szezont. S valóban, ugyan még nem a csúcsformánkat mutatva, de magabiztos győzelmet arattunk kemény, fegyelmezett védekezéssel az NB I/B-t vezető Szigetszentmiklós otthonában, megadva az alaphangot a hétvégi, még nagyobb kihívást jelentő bajnoki találkozónak.
Szombaton ugyanis a Gyöngyös otthonába látogatunk, ahonnan sosem egyszerű elhozni a két pontot. A hevesiek remek formában zárták 2024-et, nagy hajrával (zsinórban három győzelem) a felsőházban, a hetedik helyen mentek pihenőre az őszi szezon után. A novemberi végi, Elek Gyula Arénában játszott találkozót hat góllal megnyertük, de az a meccs sem volt egyszerű, ötven percen keresztül tartották a lépést velünk a lépést, és alighanem a hétvégén, Gyöngyösön is hasonló küzdőszellemre számíthatunk. Riválisunk legeredményesebb játékosa Martin Potisk 61 találattal, mellette Edwards Olivér és Mitar Markez szerezte a legtöbb gólt, egyaránt 45-öt.
Fontos lesz, hogy az őszi starttal szemben ezúttal az első mérkőzésünk is jól sikerüljön, ehhez elsősorban a saját játékunkra kell figyelnünk. Erről beszélt a mérkőzést megelőzően a hétközi kupatalálkozón hétszer is eredményes Bujdosó Bendegúz is:
– Magunkra koncentrálunk, de egy nagyon masszív, nehéz mérkőzés vár ránk. A Gyöngyös egy összeszokott brigád, jó erőkből, ezért megint a védekezés lesz a kulcs. Csak úgy tudunk nyerni, ha megint komplett lesz a védekezésünk, és abból találunk gyors gólokat, mert akkor támadásban sem kell sokáig szenvedni a kemény hatos faluk ellen.
A teljes interjú:
A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzést a szövetség tájékoztatása szerint az M4 Sport kézi élő Youtube-csatorna közvetíti élőben, jegyvásárlásra pedig a helyszíni értékesítés mellett online is van lehetőség.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
14. forduló
HE-DO B.Braun Gyöngyös – FTC-Green Collect
Helyszín: Dr. Fejes András Sportcsarnok, Gyöngyös
Időpont: 2024. február 8., 18 óra
Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel
Jegyek: felnőtt: 3000 Ft, diák/nyugdíjas: 2500 Ft, online: ITT
Férfi kéziseinkre óriási feladat vár szerdán a címvédő Veszprém ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében.
A végére elolvadt a férfi kézilabda-válogatott előnye, de így is biztosan ott lesz jövőre az Eb-n.
Az utolsó tíz percben öt gólt ledolgozott hátrányából Montenegró, de végül három góllal nyert Magyarország.
Férfi kézilabdacsapatunk jobbátlövője 173 válogatott meccs után már csak a Fradira koncentrál.
Nagyon értékes győzelmet aratott férfi kézilabdacsapatunk Balatonfüreden, ahol 2021 után nyert újra.
Extrém körülmények között győztek férfi kéziseink Balatonfüreden, és újabb nagy lépést tettek előre.
Férfi kézilabdacsapatunk jobbátlövőjének a januári világbajnokság volt az utolsó világversenye.
Férfi kézilabdacsapatunkra a tavasz második igazán nagy rangadója vár szombat este a Balaton partján.