A szusszanásnyi, március eleji (válogatott) szünet után férfi kézilabdacsapatunk visszaállt a februárban, valamint az ősszel megszokott heti kétmeccses ritmusra. Az elmúlt napokban két hazai vereség a mérlegünk, igaz, a magyar bajnoki címvédő OTP Bank-Pick Szegedet és a francia listavezető Montpellier-t fogadtuk – ráadásul a teljesítményünk miatt a legkevésbé sem volt okunk a szégyenkezésre.
Az Európa-liga-nyolcaddöntő jövő keddi, franciaországi visszavágója előtt ismét a K&H Ligában van fellépése együttesünknek, és a szombat délutáni már egy olyan mérkőzés lesz, amelyen mi leszünk az esélyesek.
Ami persze, nem jelenti azt, hogy könnyű dolgunk lesz a Budai Farkasok vendégeként, elég, ha csak az őszi összecsapásra emlékszünk, amelyen a hajráig tartotta magát az újonc az Elek Gyula Arénában, végül 35-27-re győztünk.
A kiesés elől menekülő budaörsi együttes eddig mindössze egyszer nyert a szezonban, és érdekes módon nem a saját, hanem a mi közvetlen riválisaink egyikét, a Csurgót múlta felül hazai pályán 29-28-ra.
Mindenképpen oda kell majd figyelni hazai oldalról a japán Enomoto Jugára, aki nemcsak ellenfelünk, hanem az egész NB I egyik legveszélyesebb góllövője – 19 mérkőzésen 104-szer volt eredményes és a góllövőlista ötödik helyén áll. És a novemberi találkozóhoz hasonlóan várhatóan ezúttal is több korábbi ferencvárosi kötődésű játékos lesz riválisunk keretében.
Ami minket illet, két remek tempójú meccsből jövünk, és ez jól jöhet szombaton 18 órakor kezdődő összecsapáson is. A Szeged elleni találkozó után vezetőedzőnk, Pásztor István elmondta, a cél, hogy az összes hátralévő bajnoki meccsünket megnyerjük – ennek teljesítéséhez pedig természetesen a hétvégén is győznünk kell.
Átlövőnk, Jakub Mikita így nyilatkozott a mérkőzés előtt:
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
19. forduló
Budai Farkasok – Ferencvárosi TC
Helyszín: Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Időpont: március 25., 18 óra
Játékvezetők: Hajdu Tamás, Halász András
Jegyek: 2500 Ft – online: ITT
Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.
Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.
Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.
„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.
Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.
Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...
Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.
Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.