A meccsnek akkor van vége, amikor lefújják azt. Ez a sport világában sokat használt kifejezés, azonban ezúttal valóban ez volt az igazság, ugyanis férfi kézilabdacsapatunk másodpercekkel a német sztárcsapat, Flensburg elleni Európa-liga mérkőzés vége előtt egyenlített ki és váltotta meg a jegyét a sorozat nyolcaddöntőjébe, ahol a francia Montpellier vár majd rá. A 27-27-es döntetlen ugyanis elég volt a csoportunkban a negyedik, még továbbjutást jelentő helyhez, mivel a mi szempontunkból fontos másik mérkőzésen ugyan a PAUC kiütötte a Benidormot, de a Flensburg elleni pontszerzéssel így is megelőztük a franciákat.
A mindent eldöntő gólt Bognár Alex szerezte, de mellette a remekül játszó Bujdosó Bendegúz, valamint a „csalódott” Debreczeni Dávid is értékelt a lefújás után.
Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.
Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.
Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.
„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.
Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.
Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...
Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.
Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.