A szoros első negyedóra után nem adott esélyt Tunéziának a férfi kézilabda-válogatott a tatabányai olimpiai selejtezőtorna első fordulójában, és kilencgólos sikerrel indította a hosszú hétvégét. A találkozón Lékai Máté hat gólt szerzett, ezzel pedig a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett, de Imre Bence is négyszer villant a jobb szélen. Szombat este pedig jönnek az eseményt szintén győzelemmel kezdő norvégok.
Irányítónk találatai mellett mindkét játékrész első felében pazarul vezényelte a magyar csapat támadásait, a mérkőzés elején, első hétméteresénél pedig látványos ejtéssel adta meg az alaphangot.
– Nagyon kinn állt a kapus, gondoltam, megpróbálom. Bejött, úgyhogy boldogok vagyunk! – kezdte értékelését Lékai a fradi.hu-nak. – Kézben tartottuk a meccset, ezt az első félidőben megszerzett előnynek köszönhetjük. Az ilyen tornákon egyébként meg mindegy, milyen játékkal, de nyerni kell. De ennél is fontosabb, hogy élvezzük minden pillanatát. A Bajnokok Ligája négyes döntőkön is mindig azt mondtam, hogy nem tudom, leszünk-e itt még egyáltalán máskor. Olimpiai selejtezőt négyévente rendeznek, valószínűleg nekem a mostani az utolsó. Ezért ahogyan ezt Chema (Chema Rodríguez szövetségi kapitány – a szerk.) is kérte tőlünk, próbáljuk élvezni a játékot, mert egy ilyen torna életre szóló élmény minden játékosnak.
Az első félidőt végigjátszó Imre Bence is – a németországi kontinenstornához hasonlóan – erőssége volt a válogatottnak. Őt arról kérdeztük, hogy a mérkőzés esélyeseként mennyire volt nehéz az első fellépés.
– Amit elterveztünk, azt végre is hajtottuk. Volt egy kis megtorpanás, ami természetes, ezeket kell a következő meccsekre minimalizálni. Nehéz volt felkészülni a tunéziai csapatra, az Afrika-bajnokságon a legjobbjuk például nem is szerepelt, de utólag azt mondom, jól sikerült. A norvégok elleni biztosan nehéz, futós meccs lesz, de nekem ezzel nincs problémám. Az első fordulóban megmutatták, mennyire erősek, egy rosszul sikerült Eb után nagyon jól kezdték ezt a tornát. Mi is úgy álltunk bele az első meccsbe, ahogy kell, ez jó nyitány volt, de csak most jön a java!
FÉRFI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA (március 14-17., Tatabánya)
1. forduló
Magyarország – Tunézia 33-24 (17-10)
Helyszín: Tatabányai Multifunkciós Csarnok
Időpont: 2024. március 14., 21:00
Játékvezetők: Ivan Pavicevic, Milos Raznatovic (montenegróiak)
Gólszerzők: Lékai 6, Bodó 4, Bóka 4, Imre 4, Ancsin 3, Bánhidi 3, Rosta 3, Hanusz 2, Ilic 2, Sipos 1, Szita 1, ill. Aziz Aidi 4, Ben Abdallah 4, Rzig 4, Bacha 3, Darmoul 3, Maaref 2, Margheli 2, Chatti 1, Toumi 1
A másik mérkőzésen: Norvégia – Portugália 32-29
A további program:
Március 16., szombat
17:00: Portugália–Tunézia
19:30: Magyarország–Norvégia
Március 17., vasárnap
18:30: Tunézia–Norvégia
21:00: Magyarország–Portugália
A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.
Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.
Átlövőnk szerint a küzdeni akarás és a taktika hozta meg a történelmi sikert az U20-as férfi kézi Eb-n.
Beállónk nemcsak aranyat nyert az U20-as férfi kézi Eb-n, de még a torna All Star-csapatába is bekerült.
Interjú U20-as Európa-bajnok kézilabdakapusunkkal, aki a tornán többször, így a döntőben is nyerőember volt.
Legyőzte a svédeket a három FTC-játékossal felálló U20-as kéziválogatott az Eb-döntőben.
Változott együttesünk a 2026/2027-es idény előtt, de kulcsjátékosok is maradtak a Népligetben.
Balogh Ádám, Horváth-Garaba Ádám és Mészáros Máté is döntőt játszhat vasárnap az U20-as férfi kézi Eb-n.