2026. szeptember 2.
Készen áll a csapat az NB I-es rajtra!
Férfi kézilabdacsapatunk fontos meccsel indít, a Dabast fogadja pénteken az Elek Gyula Arénában.

Pénteken fontos mérkőzéssel rajtol férfi kézilabdacsapatunk az NB I-ben: az élvonalba egy év szünet után visszajutó Dabas érkezik az Elek Gyula Arénába. S tekintve, hogy az előttünk álló évadban a mieink alapvető célja a bennmaradás kiharcolása,

olyan összecsapás következik, amelyen nagyon értékes pontokat lehet szerezni.

Az elmúlt hetekben az alaposan átalakult keret összecsiszolásán volt a hangsúly, ennek érdekében a felkészülési mérkőzéseken sokféle felállást kipróbált Kiss György vezetőedző, miközben az előző szezonban még az NB I/B-ben edződő fiatalok is megkapták a lehetőséget.

Az előszezonban természetesen mindkét csapat találkozott első osztályú riválisokkal, és bár ezekből a találkozókból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, annyi elmondható: együttesünk a Nemzeti Kézilabda Akadémiát, a Dabas pedig a Szigetszentmiklóst győzte le a közelmúltban.

A pénteki összecsapás különleges abból a szempontból, hogy két korábbi dabasi játékos is erősíti jelenlegi keretünket: Bálint Bence három, Koller Tamás pedig öt NB I-es szezont húzott le következő ellenfelünknél.

– A dabasi csapat magját jól ismerjük, rutinos, gólerős játékosaik vannak – mondta a fradi.hu-nak Koller Tamás. – Melléjük sok gyors, tehetséges fiatal került a csapathoz, azon leszünk, hogy megszűrjük, megállítsuk őket. Az alapozásunk jól sikerült, amennyire lehetett, összeszokott a brigád.

A pénteken 18 órakor kezdődő mérkőzésre online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a Kismartoni úti pénztárban a kezdést megelőző másfél órában lehet belépőt vásárolni. A szurkolói szektor a 2026/27-es évad hazai férfi mérkőzésein az N szektor lesz. Kérjük, hogy aki állva szeretné nézni a mérkőzést, oda vásároljon belépőt!

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
1. forduló 

Ferencvárosi TC – Bepelog Dabas
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. szeptember 4., 18:00
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Jegyek: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen a kezdést megelőző másfél órában a Kismartoni úti pénztárban

_________________________________________

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes, vissza is nézhető közvetítéseivel (női kézilabdacsapatunk augusztus 7-i DVSC és augusztus 13-i Esztergom elleni meccse itt visszanézhető), állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, további részletek ITT!

Cikkajánló

A Győrrel találkozunk a kupában

A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.

Imre Bence: „Előtörtek az emlékek, elérzékenyültem”

A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.

Két ponttal távozott a címvédő

Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.

„Jó lenne minél tovább partiban maradni a Veszprémmel”

A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.

BL-bravúr után érkezik a címvédő

Az első hazai meccsét megnyerő férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Veszprémet fogadja.

Elindult a jegyértékesítés a Veszprém elleni bajnokira!

Férfi kézilabdacsapatunk pénteken 18 órakor az Elek Gyula Arénában fogadja a bajnoki címvédőt.

Beázás miatt félbeszakadt a győri mérkőzés

Bő 26 percet játszottak a csapatok férfi kézilabdacsapatunk péntek esti bajnokiján.

„Ismerős” Győrrel találkozunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk az első fordulós siker után a nemzetközi kupaindulásra hajtó ETO otthonába látogat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin