2024. január 24.
Kikaptunk a franciáktól, az 5. helyért játszunk
Mínusz hatról még visszajött a válogatott, de végül a franciák győztek az Eb-középdöntő záró fordulójában.

Hétfőn a németek elleni vereséggel távolra került a világraszóló bravúrt jelentő elődöntőtől a magyar válogatott a németországi férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Az első szerdai meccsen viszont Izland legyőzte Ausztriát, így eldőlt, ott lesznek a mieink a kontinenstorna döntő hétvégéjén, s ha már így alakult, a franciák elleni legfőbb feladatunk az volt, hogy ami rajtunk múlik, azt tegyük meg a négy közé jutásért. Erre csak győzelemmel maradhatott esélyünk.

Nem érkeztek jó hírek együttesünkről a meccs előtt, hiszen Palasics Kristófon vakbélműtétet kellett végrehajtani, Máthé Dominik pedig térdsérülés miatt hazautazott Kölnből. Akik viszont ott voltak a pályán, jól kezdtek, Imre Bence két villámgyors találatának is köszönhetően 4-1-re vezettünk. Az első tíz perc a miénk volt, utána viszont már a biztosan csoportelső franciáknál volt az előny (9-8).

Problémáink adódtak a visszarendeződéssel, nagyon sok gyors gólt kaptunk, és az is kiderült, hogy az ismét remeklő Imre Bence is tud hibázni, tizennyolc tökéletes lövés után a tizenkilencediket már elrontotta, de így is összehozott három találatot az első félidőben. Volt azonban egy szakasz, amikor félő volt, hogy még a szünet előtt eldől a találkozó, hatgólos hátrányba kerültünk (20-14), de ezúttal jól sikerült a hajrá, és egy 4-0-s sorozat után 20-18-ra zárkóztunk.

Sikerült átmenteni a lendületet a fordulás utánra, kiegyenlítettünk, támadhattunk a vezetésért is, de nem éltünk a lehetőséggel. Nagy szakadék már nem alakult ki a csapatok között, úgy mehettünk be a végjátékba, hogy nagy bravúrral akár fordíthatunk is.

Az összecsapás hajrájában viszont pontosabbak voltak a franciák, így 35-32-es sikerükkel hibátlan mérleggel jutottak az elődöntőbe, a magyar válogatott pedig pénteken 15 órakor az ötödik helyért játszhat Szlovéniával. Ezzel kijelenthető, hogy legrosszabb esetben is beállítja minden idők legjobb Európa-bajnoki szereplését.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (2024. január 10-28., Németország)
I. középdöntőcsoport, 4. forduló

Franciaország – Magyarország 35-32 (20-18)
Helyszín: Lanxess Arena, Köln
Időpont: 2024. január 24., 18:00
Játékvezetők: Bojan Lah, David Sok (szlovénok)
Gólszerzők: Remili 7, Mem 6, Tournat 4, Descat 3, Fabregas 3, Mahe 3, Lenne 2, Nahi 2, L. Karabatic 1, N’guessan 1, Porte 1, Prandi 1, Richardson 1, ill. Bánhidi 5, Rosta 5, Ancsin 4, Fazekas 4, Bodó 3, Imre 3, Lékai 3, Hanusz 2, Bóka 1, Ilic 1, Szita 1

A másik két mérkőzésen: Ausztria – Izland 24-26, Németország – Horvátország, 20:30

A középdöntőcsoport állása: 1. Franciaország 10 pont/5 mérkőzés, 2. 5/4, 3. Magyarország 4/5, 4. Ausztria 4/5, 5. Izland 4/5, 6. Horvátország 1/4

Cikkajánló

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin