2025. április 18.
Kikaptunk Győrben, még nincs meg a bronzérem
Férfi kéziseink végletekig kiélezett meccsen kaptak ki az ETO vendégeként.

Ritkán fordul elő, hogy egy hónapon belül két Győr-Fradi rangadót rendeznek a hazai kézilabda-élvonalban, 2025 tavaszán azonban így alakult. A lányok május 10-i, bajnoki döntővel felérő összecsapása előtt pénteken a fiúkra várt fontos feladat a Magvassy Sportcsarnokban: a parádés szezont futó újonc legyőzésével bebiztosíthatták dobogós helyezésüket az NB I-ben – tizennégy év után.

A Csurgó elleni találkozóhoz képest volt egy hiányzóink, Karai Miklós térdsérülés miatt dőlt ki a sorból, de az elmúlt hetek formája alapján így is bízhattunk a sikerben a nemrégiben a Magyar Kupa-győztes Szegedet is felülmúló győriek otthonában.

Az elején Ancsin Gábor játszott óriásit, első három lövéséből három bombagólt ragasztott a hazai kapuba, ezzel alapoztuk meg, hogy bő tíz percet követően már szemmel látható előnybe kerüljünk, és kikényszerítsük az első győri időkérést (6-10). A játékrész közepén ugyan visszajött egy gólra az ETO, de egyenlíteni nem tudott.

Öt perccel a szünet előtt plusz kettőnél kért időt Pásztor István (17-19), fontos volt, hogy jól sikerüljön ez a szakasz. Nem sikerült jól, de – mondjuk úgy, hogy – ez nem feltétlenül csak rajtunk (és a Győrön) múlt… Balogh Zsolt időn túli hetesével iksz lett a félidő, ami miatt a játék képét és az eredmény alakulását tekintve mi lehettünk szomorúak (21-21).

A rohanós első harminc perc után az volt a legfőbb kérdés, hogy melyik csapat tud javulni védekezésben. Szerencsére a miénk volt ez a csapat, ha nem is azonnal, de megérkeztek a faultok és jöttek a védések Győri Kristóftól is. Vezettünk újra kettővel, de fordulatokban ezt követően sem volt hiány, az utolsó negyedóra döntetlenről indult (28-28).

Nem nagyon volt kivédekezett támadás egyik oldalon sem, így az őszhöz hasonlóan ismét idegőrlő végjáték felé haladtunk, amelyben ezúttal mi maradtunk alul, 37-35-re nyert a Győr, így jövő pénteken hazai pályán a PLER-Budapest ellen biztosíthatjuk be a bronzérmet.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
22. forduló

ETO University Handball Team – FTC-Green Collect 37-35 (21-21)
Helyszín:
Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr
Időpont:
2024. április 18., 18 óra
Játékvezetők:
Andorka Miklós, Hucker Róbert
Gólszerzők:
Fazekas M. 10, Nagy M. 6, Balogh 5, Bombac 5, Hári 4, Bozovic 3, Vajda 3, Dörnyei 1, ill. ill. Nagy B., 7, Győri M. 5, Ancsin 4, Csörgő 4, Füzi 4, Debreczeni 3, Lékai 3, Ónodi-Jánoskúti 3, Bujdosó 1, Tóth Á. 1

Pásztor István: – Remek meccs volt, igazi közönségvonzó kézilabdát tettek ki a pályára a csapatok. Közben az volt az érzésem, hogy három napig játsszuk, akkor sem nyerjük meg. A csapatommal elégedett vagyok, a rengeteg faulttal, a védekezéseink végén voltak pontatlanságok. A második félidőben a hazai kapusteljesítmény megpecsételte a sorsunkat, ezért nem tudtunk a végjátékra ellépni.

Cikkajánló

Végletekig kiélezett meccsen maradt itthon a két pont

Még az utolsó másodpercben is izgulni kellett, de végül legyőzték az Egert férfi kéziseink.

Négy napon belül kétszer is játszunk a Győrrel

Férfi kéziseink vasárnap pótolják a félbeszakadt bajnokit, majd három nappal később a kupában szerepelnek.

Sokat jelentene az újabb hazai siker

Péntek este az újonc Egerrel meccsel férfi kézilabdacsapatunk, a találkozó előtt Török Ákost kérdeztük.

A Győrrel találkozunk a kupában

A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.

Imre Bence: „Előtörtek az emlékek, elérzékenyültem”

A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.

Két ponttal távozott a címvédő

Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.

„Jó lenne minél tovább partiban maradni a Veszprémmel”

A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.

BL-bravúr után érkezik a címvédő

Az első hazai meccsét megnyerő férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Veszprémet fogadja.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin