2023. május 4.
Kőkemény meccs vár ránk, de kell az újabb két pont!
Az NB I egyik legnehezebb helyszínére, Komlóra látogat szombat este férfi kézilabdacsapatunk.

Egy hét válogatott szünet után szombaton már tényleg a K&H Liga célegyenesére fordul rá férfi kézilabdacsapatunk. Mindössze négy mérkőzés maradt a 2022/23-as évadból, és ezeket májusban mind le is játsszuk. Amennyiben ezt a szakaszt is jól teljesítik a fiúk, elérhetik a nemzetközi kupaindulást érő pozíciók valamelyikét, azaz legrosszabb esetben is a negyedik helyet.

Ehhez a következő lépés a Komlón keresztül vezet, és bár mondhatjuk, hogy jó formában vagyunk, hiszen a legutóbbi négy bajnoki találkozónkat megnyertük, semmiképpen sem számíthatunk könnyű estére a tabella 11. helyezettjének otthonában.

A komlói Városi Sportközpontba ugyanis a két topcsapatot is beleértve senki nem megy igazán szívesen, mindenkinek alaposan meg kell szenvednie a sikerért – alighanem a mieinkre is különleges atmoszféra vár majd. Ráadásul riválisunk felfelé ívelő formát mutat, amióta februárban Marosán György vette át az alakulat irányítását. Ahogyan már utaltunk rá, elsősorban hazai pályán veszélyesek, a legutóbbi négy fordulóban két győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlegük – különösen figyelemre méltó, hogy márciusban a bronzérem legfőbb esélyesét, a Tatabányát is felülmúlták (29-25).

Az elmúlt években a mieink is alaposan megszenvedtek ellenük, a legutóbbi három idegenbeli bajnokiból csak egyet nyertünk meg, még az előző, végül történelmi sikerrel zárult idényben is kikaptunk két góllal (33-31). Biztató lehet viszont, hogy az ősszel a Népligetben sokáig szoros meccsen a végére – az Európa-liga-menetelés közepette – győztünk magabiztosan (38-30), valamint a januári felkészülési időszakban idegenben is legyőztük hétvégi riválisunkat (24-26).

A komlóiak legeredményesebb játékosa, a sokáig a góllövőlistát is vezető Melnicsuk Viktor a két fordulóval ezelőtti, Budakalász elleni meccsen súlyos sérülést szenvedett, így rá nem kell külön felkészülnünk, rajta kívül Srecko Jerkovic és Bruno Vili Zobec számít a leggólveszélyesebb játékosuknak.

Nekünk persze, elsősorban magunkra kell figyelnünk, a kulcs megint a határozott, sok faulton alapuló védekezés lehet, amit két hete a Csurgó elleni összecsapáson közel hatvan percen keresztül magas szinten alkalmaztunk. Ha az hasonlóan működik majd, akkor Komlón is meglehet a remélt siker, és újabb lépést tehetünk a céljaink felé.

Így nyilatkozott átlövőnk, Nagy Bence a mérkőzést megelőzően:

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
23. forduló

Sport 36-Komló – Ferencvárosi TC
Helyszín: Városi Sportközpont, Komló
Időpont: 2023. május 6., 18 óra
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor
Jegyek: 1800 Ft (a helyszínen)

Cikkajánló

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin