2026. január 16.
Magabiztos győzelem 2026 első mérkőzésén
Férfi kézilabdacsapatunk mindhárom „harmadot” megnyerte a Tatran Presov elleni hazai felkészülési meccsen.

A januári alapozás második hetének végéig kellett várni férfi kézilabdacsapatunk első felkészülési meccsére: a mostani már sorozatban a harmadik olyan felkészülési időszak, amelyben találkozunk Szlovákia elsőszámú együttesével, a Tatran Presovval. Az előző két összecsapáson ferencvárosi győzelem született, s bár most is bíztunk a sikerben, az év ilyen korai szakaszában még nem ez volt az elsődleges szempont.

Az eperjesi alakulat a mieinkhez hasonlóan az Európa-liga csoportkörében szerepelt; a német Hannover, a dán Fredericia és a svéd Savehof mögött, egy pontot szerezve búcsúzott. A szlovák élvonalban viszont hibátlanul menetel, eddig mind a tizenhat mérkőzését megnyerte, és magabiztosan vezet a tabellán.

Formabontó keretek között zajlott a találkozó, ugyanis a két szakmai stáb abban egyezett meg, hogy ezúttal nem két harminc perces félidőt, hanem a jégkorongmeccsekhez hasonlóan három húszperces harmadot játszanak a csapatok.

Az év első meccsén Csanálosi Richárd, Tóth Péter, Karai Miklós, Debreczeni Dávid, Győri Mátyás, Juhász Ádám összeállításban kezdtünk, támadásban Csörgő Kristóf érkezett, a kaput pedig Borbély Ádám védte. Nagy tempót diktáltunk már az első perctől, de egy-két gólnál jobban eleinte nem léptünk el a vendégektől. Ehhez az kellett, hogy

feljavuljunk védekezésben, és a 9-9 után következő négygólos széria is nagyrészt ennek volt köszönhető,

az előnyből három gól az első etap végére is megmaradt (14-11).

A szünet után csaknem hat percig nem találtak be a vendégek, ennek köszönhetően már igen tekintélyes, nyolcgólos különbség alakult ki. Várható volt azonban, hogy ez a szint végig nem tartható, s néhány elszórt labda miatt zárkózott a Presov, plusz négyről vártuk az utolsó játékrészt (24-20).

A legkiegyenlítettebb játék talán az utolsó „harmadban” folyt, de a csapatot dicséret illeti, amiért a felkészülés ilyen korai szakaszában is tudott szinte végig jó teljesítményt nyújtani. A végén még növeltük is az előnyt, így 35-30-as ferencvárosi siker lett a vége. Legeredményesebb játékosunk Győri Mátyás volt nyolc találattal.

Férfi kézilabdacsapatunk jövő pénteken Újvidékre utazik, ahol a szerb bajnokság éllovasával, a Vojvodinával mérkőzik meg.

FÉRFI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Green Collect – Tatran Presov (szlovák) 35-30 (14-11, 24-20)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. január 16., 16 óra
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István
A ferencvárosi gólszerzők: Győri M. 8, Ancsin 5, Csörgő 4, Debreczeni 4, Csanálosi 3, Kovacsics 3, Juhász Á. 2, Koller 2, Bujdosó 1, Győri K. 1, Karai 1, Tóth P. 1

Cikkajánló

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin