2025. augusztus 1.
Megvan az első nyári siker, legyőztük a Presovot!
Férfi kéziseinknek kellett negyed óra, hogy megtalálják a játékukat, utána viszont jobbak voltak a Presovnál.

Péntek este hatvanhét nap után játszott újra mérkőzést az FTC-Green Collect bajnoki bronzérmes és Európa-liga főtáblás férfi kézilabdacsapata. Ez még „csak” edzőmeccs volt, de nem várt ránk könnyű feladat, hiszen a szlovák bajnok Tatran Presov nemzetközileg jegyzett gárda, a mieinkhez hasonlóan októberben kapcsolódik be a sorozat küzdelmeibe.

Az elmúlt két szezonban többször is találkoztunk a Tatrannal, az Európa-kupa negyeddöntőjében, valamint a januári felkészülési meccsen egyaránt ferencvárosi győzelem született. Csapatunk a délelőtti indulás és az ebédszünet után az előzetes terveknek megfelelően, délután megérkezett Eperjesre, az ifjúsági világbajnokságra készülő Horváth-Garaba Ádámon és Balogh Ádámon kívül a keret valamennyi tagja elutazott együttesünkkel.

A felkészülésnek még nagyon korai fázisában járunk, így várható volt, hogy az elején még akadozni fog a gépezet. Eleinte pontatlanok voltunk, a 7. percben 5-1-es hazai vezetésnél kértünk időt. Némileg javult a helyzet, de igazából negyedóra kellett, hogy megtaláljuk a játékunkat, olyannyira, hogy a 23. percben utol is értük a Presovot (9-9).

A játékrész hajrájában már abszolút ellenfelünk fölé nőttünk, hat másodperccel a vége előtt iksznél másodszor is időt kért Pásztor István, a megbeszéltek pedig működtek, Füzi Dániel még éppen a dudaszó előtt talált a kapuba, előnnyel mehettünk pihenni (11-12). Az első negyedórát 8-3-ra elvesztettük, a másodikat viszont 9-3-ra megnyertük.

A fordulás után már a támadójátékunk is feljavult a megszokott tempóra és minőségre, tizenöt perc alatt tizenötször voltunk eredményesek, ezt az iramot pedig már nem igazán tudták tartani a szlovákok (22-27).

Vezettünk hattal is, a végére öt gól maradt az előnyünkből, megérdemelten nyertünk 34-29-re Eperjesen.

A jövő hét elején Balatonbogláron folytatódik a felkészülés, amelynek végén pénteken a szlovén Celjével játszik zárt kapus meccset a csapat.

FÉRFI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Tatran Presov – FTC-Green Collect 29-34 (11-12)
Helyszín:
 Tatran Handball Arena, Eperjes
Időpont: 2025. augusztus 1., 17 óra
Játékvezetők: Zoran Klus, Boris Cipov (szlovákok)
A ferencvárosi gólszerzők: Nagy B. 6, Ancsin 4, Prainer 4, Csanálosi 3, Csörgő 2, Debreczeni 2, Füzi 2, Győri M. 2, Juhász Á. 2, Karai 2, Lékai 2, Tóth P. 2, Kovacsics 1

Cikkajánló

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin