2022. szeptember 14.
Magabiztosan nyertünk a Dabas ellen
Az évad első hazai bajnoki mérkőzésén megszereztük első győzelmünket, 33-26-ra múltuk felül a Dabast.

Győztes hazai bemutatkozásra készült férfi kézilabdacsapatunk a K&H liga 2022/23-as szezonjában. A szerdán rendezett kora esti találkozón az a Dabas volt az ellenfél, amely az első őszi bajnokiján helyt állt a BL-ben szereplő Telekom Veszprém ellen (21-30). Persze, a mieink szezonstartjára sem lehet panasz: a csapat dupla sikerrel jutott tovább az Európa-liga első fordulójából, majd ugyan 37-30-ra kikapott Tatabányán, de azon a találkozón is remekelt az első félidőben. Emellett pedig – mint ahogyan azt megírtuk – a közelmúlt egymás elleni mérlege is alaposan felénk billent.

A találkozót – amelyet megelőzően Kökény Beatrix klublegendánk, az FTC Kézilabda Akadémia sportigazgatója köszöntötte a korosztályos világversenyeken remeklő fiújátékosainkat – sok hibával kezdtük, az ellenfél 4-2-re vezetett, ezért Pásztor István vezetőedzőnknek már szűk hat perc után időt kellett kérnie.

Különösen jó volt látni, hogy minimális feszültség sem látszódott a játékosokon, a rossz kedzés ellenére sem, ez pedig a magabiztos, jó csapatok ismérve. Még akkor sem, amikor már négygólosra növelte előnyét a Dabas, és a türelem meg is hozta a gyümölcsét: 3-7 után fokozatosan kezdtük megtalálni a játékunkat, Borbély Ádám egész pályás üres kapus góljával pedig a 15. percben ki is egyenlítettünk (7-7). S ezzel együtt nem torpant meg a pazar szériánk, többek között Nagy Bence góljainak köszönhetően a vezetést is átvettük, a 21. percre már négygólos lett a fór (11-7).

A folytatásban még ugyan egyszer felzárkóztak egyre a vendégek, de az első félidő utolsó percei megint rólunk szóltak, így markáns előnnyel, 16-11-gyel mehettünk pihenni.

A szünet után is remek lendülettel kézilabdáztunk, Bujdosó Bendegúz góljával hat percnyi játék után már héttel vezettünk (21-14), akkor úgy tűnt, ebben a szakaszban végleg el lehet dönteni a mérkőzést. Ugyan az előny nem nőtt tovább, dicséret illeti a fiúkat, amiért remekül menedzselték az eredményt, a rivális pedig egy pillanatig sem gondolhatta, hogy van visszaút ebbe a mérkőzésbe.

A szezon eddigi meccsein megtapasztalt lendületre ezúttal sem lehetett panasz, nagy tempót diktáltunk, ami a fontos lehet a szezon további részében is. Szinte végig hat-hét gól között „ugrált” a különbség (egyszer vezettünk nyolccal), végül 33-26-tal, magabiztosan szereztünk meg első bajnoki sikerünket az idényben.

Most a közelgő sűrű menetrend előtt viszonylag hosszabb pihenő vár a csapatra, legközelebb jövő pénteken a Gyöngyöst fogadja a K&H ligában.

K&H kézilabda liga
1. forduló

Ferencváros – Dabas KC 33-26 (16-11)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2022. szeptember 14., szerda, 18 óra
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Ferencváros: Borbély 1, Győri K. (kapusok), Bognár 2, Füzi 4, Nagy B. 10, Ónodi-Jánoskúti, Imre 1, Balogh Zs. 4, Pordán 1, Debreczeni 1, Bohács 1, Prainer, Lékai, Mikita, Bujdosó 8, Kovacsics. Vezetőedző: Pásztor István
Dabas: Nagy T., Pallag (kapusok), Garajszki 2, Bálint, Bognár 2, Fekete B. 6, Horvat 6, Laurinyecz, Tarabochia, Szöllősi 2, Koller 2, Katona, Hutvágner, Ács, Zdolik 6. Vezetőedző: Tomori Győző

Cikkajánló

Megmentettünk egy pontot a legvégén

Óriási csatát hozott férfi kézisienk Balatonfüred elleni rangadója, a végén Lékai Máté gólja döntetlent ért.

Jegyinfók a Presov elleni idegenbeli meccsre

Szombaton jön férfi kéziseink Ek-negyeddöntő visszavágója; így lehet belépőt venni az eperjesi mérkőzésre.

Fontos lenne visszavágni a Fürednek!

Férfi kéziseinkre a két Európa-kupa negyeddöntő között kulcsmeccs vár a bajnokságban, a Balatonfüred érkezik.

Tüzes siker: „Kint is nyernénk, mert jobbak vagyunk”

Pásztor István: „Dani piros lapja kicsit több volt a soknál • Lékai szerint kint is parázs csata lesz - VIDEÓ

Megvan az előny a visszavágóra!

Férfi kéziseink három góllal legyőzték a Tatran Presovot az Ek-negyeddöntő első meccsén.

Előnyt kell szereznünk a visszavágóra!

Férfi kéziseink a Tatran Presovot fogadják szombaton, a Veszprémben visszatérő Csörgő Kristófot kérdeztük.

Januári riválisunkkal is találkozunk az Eb-selejtezőben

Megvan a három együttes, amellyel megküzdhet a férfi kéziválogatott a 2026-os Eb-kvalifikációért.

Mindenkire szükség lesz szombaton a Presov ellen!

Férfi kéziseink célja, hogy minél nagyon előnyt szerezzenek az Európa-kupa negyeddöntő szombati odavágóján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin