2025. március 22.
Magabiztosan tartottuk itthon a két pontot
A nehéz kezdés után feljavultak férfi kéziseink, és a végén már nem volt kérdéses a siker a Budakalász ellen.

A veszprémi kupabúcsú után három nappal bajnoki mérkőzésen kellett pályára lépnie és két pontot szereznie. Szombat este az a Budakalász érkezett az Elek Gyula Arénába, amely ugyan pillanatnyilag kieső pozícióban áll, veszélyes csapat – ezt legutóbb az őszi, idegenbeli összecsapáson is tapasztaltuk, amelyet végül két góllal nyertünk meg.

A szerdai találkozóhoz hasonlóan hiányzott Ónodi-Jánoskúti Máté, ezért ezúttal tizenöt fős kerettel vágtunk neki a mérkőzésnek. A start nem sikerült jól, nem igazán működött a védekezésünk, így már a hetedik perc végén időt kért Pásztor István. Nem találtuk meg azonnal a megoldást a problémáinkra, nem sokkal később már hárommal vezettek a vendégek (4-7), de miután nyitott védekezésre váltottunk, átvettük a találkozó irányítását.

Előbb az egyenlítés jött össze, majd a mérkőzésen először a 17. percben előnybe is kerültünk Nagy Bence góljával (10-9). Ezt a szünetig már nem is engedtük ki a kezünkből, vezettünk öttel is, végül plusz négyes állásnál mehettünk pihenni (19-15).

A második játékrészt sem kezdtük igazán jól, de most nem kellett sok idő, hogy magunkra találjunk: a 40. percben Csörgő Kristóf góljával visszaállítottuk az addigi legnagyobb különbséget (24-19). S ezt követően sem álltak meg a fiúk, az addig látott legösszeszedettebb védekezéssel bebiztosították a győzelmet, az utolsó öt percre már tízgólos előnyben fordultunk. Végül 38-27-re nyertük meg a mérkőzést, ezzel pedig már sorozatban hetedik sikerünket arattuk a bajnokságban.

Csapatunk legközelebb jövő szombaton Egerben lép pályára bajnokin, a következő hazai meccsén, április 5-én 15:30-kor pedig a Csurgót fogadja a Népligetben.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
19. forduló

FTC-Green Collect – CYEB-Budakalász 38-27 (19-15)
Helyszín:
Elek Gyula Aréna
Időpont:
2024. március 22., 18 óra
Játékvezetők:
Horváth Péter, Marton Balázs
Gólszerzők:
Kovacsics 9, Ancsin 8, Csörgő 5, Nagy B. 4, Tóth Á. 4, Prainer 3, Győri M. 2, Füzi 1, Lékai 1, Mikita 1, ill. Juhász Á. 5, Szmetán P. 5, Papp B. 4, Fórizs 3, Dávid 2, Juric-Grgic 2, Kovács D. 2, Mikhalin 1, Polcar 1, Szakács 1, Tájok 1

Cikkajánló

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

Nagyot javultunk, de az ETO jutott tovább

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig tartotta a lépést az esélyesebb Győrrel a Magyar Kupában.

Kupameccsre térünk vissza Győrbe

Férfi kézilabdacsapatunk szerda este az ETO vendége lesz a Magyar Kupa III. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin