2025. április 6.
Már az utolsó előtti lépcsőfokon vagyunk!
Férfi kézilabdacsapatunk Csurgó elleni sikere után Pásztor István és Kovacsics Péter értékelt.

Mint arról beszámoltunk, férfi kézilabdacsapatunk nagyon magabiztosan győzte le a Csurgót a K&H Liga 21. fordulójában. Vezetőedzőnk, Pásztor István elégedett értékelte a tizenegy gólos sikert.

– Arra készültünk, hogy nagyon fizikális, jól felkészített ellenféllel és nagyon erős, jó hármas védőkkel találkozunk ma. Az edzőváltás óta kitűnő eredményeket produkáltak, ezért mint minden héten, ezúttal is nagyon aprólékosan felkészültünk. A mérkőzés nagy részében működött, amit szerettünk volna, nem újdonság, hogy sok gyors gólt lőttünk, a kapusteljesítmény pedig a védekezéssel párhuzamosan egészen kiváló volt.

Ezzel a sikerrel csapatunk ideiglenesen fellépett a második helyre, és egy lépésre van attól, hogy bebiztosítsa helyét a dobogón.

– Elégedett vagyok a fiúkkal, olyan hozzáállást mutatnak hétről hétre, amely nagyon messzire visz majd minket. Azt mondtam nekik is a meccs után, hogy felléptünk az utolsó előtti lépcsőfokra a célunk felé vezető úton. Egy mérkőzést kell még nyernünk, hogy elérjük azt a célt, amelyre régóta nagyon várunk már.

A nyolcgólos Kovacsics Péter pedig így nyilatkozott a meccset követő sajtótájékoztatón.

– Boldogok vagyunk, hogy sikerült nyernünk, nagyon fontos volt. Készültünk egész héten, mindenki tudta a feladatát, ez szerencsére a pályán is megmutatkozott. Mentálisan is nagyon felkészültek voltunk szerintem, tudtuk, hogy fizikális lesz, ez így is volt, büszke vagyok a csapatra, amiért mindenki nagyon odatette magát.

Együttesünk legközelebb április 18-án, pénteken a Győr otthonában lép pályára.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
21. forduló

FTC-Green Collect – Csurgói KK 37-26 (19-13)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. április 5., 15:30
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás
Gólszerzők: Kovacsics 8, Füzi 6, Debreczeni 5, Tóth Á. 5, Győri M. 4, Csörgő 3, Ancsin 2, Nagy B. 2, Karai 1, Lékai 1, ill. Kiss B. 5, Szeitl 4, Gábor 3, Herceg 3, Tufegdzic 3, Bazsó 2, Zagar 2, Brajovic 1, Papp T. 1, Tóth P. 1, Weisinger 1

Cikkajánló

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin