2025. március 21.
Már hétvégén visszatérhetünk a „győztes útra”
A bajnoki bronzéremért harcoló férfi kézicsapatunk a veszprémi kupabúcsú után a Budakalászt fogadja szombaton.

Minden mérkőzés döntő jelentőséggel bírhat férfi kézilabdacsapatunknak a tavaszi szezon hátralévő részében. Pillanatnyilag jó pozícióban állnak a fiúk a bronzéremért folytatott versenyfutásban, de ahhoz, hogy ezt meg is tartsák, továbbra is sorban kell hozni azokat a meccseket, amelyeken esélyesként lépnek pályára.

Az elmúlt hetekkel szemben a szombati, Budakalász elleni találkozóra csupán két napot készül együttesünk, hiszen szerdán Magyar Kupa-negyeddöntőt játszott Veszprémben, ahol nem tudta megállítani a világ talán legjobb formában lévő együttesét. Az ott látottnál határozottabb fellépésre lesz szükség a hétvégén a kiesés elől menekülő rivális ellen – erről beszélt a hétközi találkozó sajtótájékoztatóján jobbszélsőnk, Bujdosó Bendegúz is.

– Tanulni kell ebből a meccsből. Szombaton élet-halál bajnoki vár ránk, mostantól arra koncentrálunk. A védekezésben elmaradtak a faultok, és sok volt a kihagyott helyzet, ami ilyen csapat ellen luxus. A hétvégén a Budakalász elleni mérkőzésen győznünk kell!

Erre minden esélye megvan csapatunknak, amely a veszprémi vereséget megelőzően hétmeccses szériát épített, és célja, hogy a következő hetekben is kettesével növelje a pontjai számát. A tabellán pillanatnyilag tizenharmadik Budakalász ellen azonban általában nincs könnyű feladatunk: a tavaly februári hazai összecsapáson eggyel nyertünk, míg ősszel Budakalászon szintén végletekig kiélezett mérkőzésen kétgólos győzelmet arattunk. 

Riválisunk hozzánk hasonlóan hétközi kupameccset játszott, s bár reális esélye volt a négy közé kerülésre, hazai pályán kettővel kikapott a Gyöngyöstől. Sérülése után visszatért azonban a pályára a Kalász egyik legjobb játékosa, a korábbi válogatott Juhász Ádám, akire szombaton is biztosan figyelnünk kell.

A mérkőzésre elérhetők a belépők, online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a Kismartoni úti pénztárban a kezdést megelőző két órában lehetséges a jegyvásárlás.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
19. forduló

FTC-Green Collect – CYEB-Budakalász
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. március 22., 18 óra
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Jegyek:

 

 

Cikkajánló

Pénteken játsszuk az első nyári edzőmeccset

Férfi kéziseink a héten Eperjesre látogatnak, időközben pedig véglegessé vált a füredi torna programja is.

Tóth Péter régi ismerősekkel is találkozott a Fradiban

Férfi kézilabdacsapatunk új jobbátlövője már az első Népligetben töltött hetet is nagyon élvezte. Interjú.

Az első hazai bajnokin jön a Veszprém

Sorsoltak a férfi kézilabda NB I-ben, kialakult a mérkőzések sorrendje a 2025/2026-os idényre.

Vízparti csapatépítőt tartottak férfi kéziseink

Ez a nyár sem telik el közös strandolás nélkül, férfi kéziseink ismét a Lupa Beach-en jártak.

Elkezdték a közös munkát férfi kéziseink

Visszatért férfi kézicsapatunk; hétfőtől az egyéni edzéseket felváltja a közvetlen felkészülés az új évadra.

A „legmagyarabb” német csapattal is találkozunk

A három magyart is felvonultató német sztárcsapat és a portugál bronzérmes is ellenfelünk lesz az El-ben.

A Melsungen és a Benfica is érkezik az El-csoportkörben

Sorsoltak az Európa-ligában: férfi kéziseink a német és a portugál bronzérmessel is találkoznak a csoportban.

Péntek délelőtt kapunk El-csoportellenfeleket

Férfi kéziseink a második kalapból várják az Európa-liga csoportkörének pénteken 11-kor kezdődő sorsolását.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin