2023. november 9.
Megerősödött PLER érkezik a Népligetbe
Péntek este az újoncot fogadjuk a K&H Liga 9. fordulójában, a cél természetesen a 2 pont megszerzése.

A válogatott hét után ismét az NB I áll a figyelem középpontjában férfi kézilabdacsapatunk életében. A nemzeti együttesekben szereplő játékosaink pozitív emlékekkel tértek vissza a Népligetbe, Lékai Máté és Ónodi-Jánoskúti Máté a felnőttekkel a lengyeleket, Csörgő Kristóf és Szepesi Zsombor pedig a juniorokkal a horvátokat győzte le kétszer a múlt hét végén.

Fontos, hogy a gyengébben sikerült október után most már a K&H Ligában is győztes meccs következzen, pénteken az újonc PLER-Budapest ellen kell megszereznünk a két pontot. Az október végi, tatabányai vereség után átlövőnk, Balogh Zsolt úgy fogalmazott, karácsonyig már nem fér bele több botlás, így értelemszerűen fővárosi riválisunk ellen sem hibázhatunk.

Ellenfelünk eddig nem nyert mérkőzést a jelenlegi évadban, egyetlen pontját a Dabas otthonában szerezte, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az előző fordulóban megszorongatta a BL-résztvevő Szegedet, a félidőben még döntetlen volt az állás. Különleges összecsapás elé nézünk abból a szempontból, hogy korábbi vezetőedzőnk, Horváth Attila, illetve korábbi játékosunk, Bozo Andjelic a PLER-t erősíti már, melletük pedig érkezik még a BL-győztes és Európa-bajnok Christian Dissinger is.

A mérkőzés előtti beharangozó videónkban átlövőnkkel, Prainer Viktorral beszélgettünk:

A találkozó pénteken 18 órakor kezdődik, a jegyvásárlás online a meccsjegy.fradi.hu-n lehetséges, személyesen pedig a mérkőzés előtti két órában a Kismartoni úti pénztárban. A belépés csak szurkolói kártyával és arcképes személyazonosító igazolvánnyal lehetséges.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
9. forduló

FTC-Green Collect – PLER-Budapest
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2023. november 10., 18 óra
Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel
Jegyár:

__________________________________________________________

Újdonságok a hazai meccseinkkel kapcsolatban

Kézilabdacsapataink hazai mérkőzésein nyáron jelentős újdonságokat vezettünk be. A jegyvásárlás a meccsjegy.fradi.hu-n lehetséges, a csarnokba lépéshez pedig szurkolói kártya és arcképes személyazonosító igazolvány is szükséges. Az újdonságokról ITT írtunk bővebben.

Cikkajánló

Kovacsics Péter: „Jó elegyet alkothat a keret”

Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin