Pénteken rajtol az NB I-ben férfi kézilabdacsapatunk, klasszis irányítónkkal, az együttes legrutinosabb játékosával, Lékai Mátéval beszélgettünk, aki többek között azt is elmondta, hogy nagy valószínűséggel az utolsó nyári alapozását csinálta a végig idén nyáron.
– A közösségi médiában megjelent posztodban „Last Dance”, azaz „Utolsó tánc” leírást adtál a posztodnak. Pontosan mit kell ez alatt érteni?
– Azt, hogy kerek harminc évnyi kézilabdázás után minden bizonnyal ez lesz a karrierem utolsó szezonja. Úgy érzem, eljött az ideje, a testem is ezt mondja. Már a nyáron is sokat gondolkodtam a folytatáson, de aztán úgy voltam vele, hogy nem így szeretném befejezni. A fejemben az szerepelt, hogy ezt az évet még lejátszom, úgy akarom befejezni ezt a hosszú utat, ahogyan én szeretném.
– Mögöttetek van a nyári felkészülés. Hogy bírtad a fizikai terhelést?
– Fiatalon sem ez volt a legjobb része a kézilabdának, ellenben nagyon fontos. Akár húsz, akár harmincnyolc éves az ember, ezt az időszakot túl akarja élni, de közben persze megcsinálja azt, amit kell. Pénteken kezdődik a bajnokság, ráadásul számunkra egy nagyon fontos meccsel, mindenki nagyon várja. Bízom benne, hogy készen áll a csapat, és sikerrel vesszük az első akadályt.
– Alaposan kicserélődött a keret a nyáron. Milyennek látod most a társaságot?
– Nagyon sok az új, fiatal játékos. Lelkesek, próbálják magukba szívni azt a tudást, amit próbálunk nekik átadni mi, idősebbek. Nagy ugrás ez nekik az NB I/B után, de egyúttal szerintem életük lehetősége, amikor ennyi idősen valaki felkerül a felnőttbe, az egy nagy esély. A vezetőség elmondta, a célkitűzés a bennmaradás. Bízom benne, hogy ezzel nem lesz gond, de ettől függetlenül biztosan kemény szezonunk lesz. Két nagyon fontos hazai meccs vár ránk szeptemberben a Dabas és az Eger ellen. Ha ezen a kettőn győznénk, az megadhatná az alaphangot és a stabilitást a továbbiakra.
– Kiss György vezetőedző is nyilatkozta, hogy számít rátok, rutinosabb játékosokra a fiatalok terelgetésében. Hogyan működik ez a gyakorlatban?
– Igyekszem minél többet segíteni, minden tudásomat átadni különösen az irányító és beálló poszton lévő fiataloknak a támadásépítésben. De természetesen a vezetőedző elgondolásainak és taktikájának kell elsősorban érvényesülni, az ő elképzelései szerint szeretnénk játszani. Ahogy mindenhez, ehhez is idő kell, kicsivel több mint egy hónapja dolgozunk együtt, de szerintem jól halad az összecsiszolódás és a hangulat is remek.
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes, vissza is nézhető közvetítéseivel (női kézilabdacsapatunk augusztus 7-i DVSC és augusztus 13-i Esztergom elleni meccse itt visszanézhető), állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, további részletek ITT!
Férfi kézilabdacsapatunk feljavult a második félidőre, és nyert a Százhalombatta elleni edzőmérkőzésen.
Férfi kézilabdacsapatunk szoros mérkőzést játszott román ellenfelével, bő egy héttel a bajnoki rajt előtt.
A rossz kezdés után férfi kézilabdacsapatunk egyenrangú partnere volt az összeszokottabb riválisnak.
Férfi kézilabdacsapatunk szeptember 4-én játssza első hazai bajnoki mérkőzését az Elek Gyula Arénában.
Saját nevelésű kézilabdázónk, Horváth-Garaba Ádám a Bundesliga 2-ben szereplő ASV Hamm-Westfalenbe igazol.
Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.
Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.