2025. augusztus 6.
Pásztor István: „Ez a felkészülés legkeményebb része”
Férfi kézilabdacsapatunk hétfő óta Balatonbogláron edzőtáborozik; a helyszínen kérdeztük vezetőedzőnket.

A Tatran Presov ellen vívott, múlt pénteki győztes felkészülési meccs után hétfőn már a balatonboglári edzőtáborban találkozott férfi kézilabdacsapatunk. Ahogyan tavaly, úgy idén is szerepel edzőmérkőzés a programban, a szlovén Celjével csapunk össze pénteken, zárt kapuk mögött.

– Tavaly a balatonboglári tábor volt az alapozás legnehezebb része a terhelés szempontjából. Így van ez az idén is?

– Így van, nem véletlenül tettük a harmadik hétre. A legkeményebb rész első fele már ment a múlt héten, de még most is nagyon erős edzések lesznek, utána majd fokozatosan tudunk lejjebb engedni a terhelésből. Közrejátszott kicsit, hogy lesz egy előrehozott bajnoki mérkőzésünk a szezonrajt előtt egy héttel, ezért kicsit igazítani kellett programot.

– Ez az a hét, amikor a legtöbb időt tölti együtt a társaság. Mennyire segíti ez a csapatépítést?

– Azért nagyon jó ez, hogy az újak kicsit jobban megismerkedjenek mindenkivel és a többiek is megismerjék őket. Nem kevésbé fontos, hogy a héten lesz az avatás is, amely során mindenféle vicces és ötletes feladatot kell teljesíteniük az érkezőknek. Ez különleges és fontos eseménye a csapatnak.

– Elégedett azzal, amit az első két és fél hétben látott, akár az edzéseken, akár az edzőmeccsen?

– Amit nagyon szeretnék, és amit hangsúlyozok, azt mindig visszakapom tőlük.

Például, hogy a védekezésben és a védekezésrendszerben ne nagyon hibázzunk. Agresszióval, magas faultszámmal, és tényleg olyan elánnal védekezünk, ami még inkább előre visz minket esetleg abban, hogy jövőre még kevesebb gólt kapjunk, mint az elmúlt időszakban.

Cikkajánló

Remekeltek korábbi játékosaink az Eb-selejtezőn

Öt FTC-nevelésű játékossal a csapatban ütötte ki Montenegrót a férfi kézilabda-válogatott Tatabányán.
...

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin