Férfi kézilabdacsapatunk a K&H Liga 4. fordulójában ismét hazai pályán, az Elek Gyula Arénában lép pályára, ahol pénteken 18 órától az újonc Eger gárdáját fogadja. Együttesünk nagyot küzdött, és tisztességgel helyt állt a múlt héten a bajnoki címvédő Veszprém ellen, az akkor mutatott hozzáállásra és akaraterőre pedig lehet építeni a folytatásban is.
A találkozó több mérföldkövet is tartogatott, hiszen három fiatal játékosunk (Furka Máté, Konczos Máté, Síró Máté) is megszerezte élete első élvonalbeli gólját. Számukra a beilleszkedésben a rutinosabb játékosok iránymutatása is kulcsfontosságú. Török Ákosnak például a szakmai stáb a védekezésben, hármas védőként is kulcsszerepet szán, a fiatal játékos pedig elmondta, rengeteget jelent számára tapasztalt csapattársa, Koller Tamás támogatása:
– Eleinte érdekes volt, az NB I/B-ből jöttem, sosem játszottam még az NB I-ben. Tonyónak (Koller Tamás – a szerk.) már hatalmas tapasztalata van, a szárnyai alá vett, amit nagyon szépen köszönök neki, nagyon sokat tanultam már most tőle, biztos vagyok benne, hogy még fogok is.
Következő ellenfelünk, az Eger az előző szezonban még a másodosztályban szerepelt, és az eddigi négy lejátszott mérkőzése után még nyeretlen. Török ugyanakkor jól ismeri a hevesieket éppen a tavalyi, NB I/B-s küzdelmekből, és határozottan óva int attól, hogy a tabella alapján ítéljük meg őket:
– Igen, tavaly már játszottunk ellenük, nagyon küzdős és hajtós brigádról van szó.
A mostani keretük kicsit hasonló, mint a miénk, a fiatalságot ötvözték a rutinnal, semmiképpen sem szabad őket lebecsülni.
Úgy gondolom, hogy a nagyon kemény védekezés, és az abból induló gyors ellentámadások fontosak lesznek. És persze az, hogy végig koncentráljunk, és a végsőkig küzdjünk.
A mérkőzésre jegyek elérhetőek a meccsjegy.fradi.hu-n, illetve a kezdést megelőző másfél órában a Kismartoni úti pénztárban.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
4. forduló
Ferencvárosi TC – Eger
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. szeptember 25., 18:00
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás
Jegyek: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen a Kismartoni úti pénztárban 16:30-tól
Pénztárnyitás: 16:30
Kapunyitás: 17:00
_________________________________________
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes, vissza is nézhető közvetítéseivel (itt nézhető vissza női kézilabdacsapatunk MTK Budapest elleni hazai bajnokija is), állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, további részletek ITT!
Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.
Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.
Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.
Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.
Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.
Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.
Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig tartotta a lépést az esélyesebb Győrrel a Magyar Kupában.
Férfi kézilabdacsapatunk szerda este az ETO vendége lesz a Magyar Kupa III. fordulójában.