2023. május 11.
Szombaton ismét közelíthetünk Európához
Férfi kéziseink a Budakalászt fogadják a hétvégén, az újabb győzelem nagy lépést jelentene céljaink felé.

A múlt hétvégén fordulatos mérkőzésen, a végjátékban jól összpontosítva, telt ház előtt győztünk a Komló otthonában – azzal a sikerrel nagyot ugrottunk legfőbb célunk, az európai kupaindulás felé. Szombaton pedig már következik az újabb, hasonlóan nagy jelentőséggel bíró összecsapás.

Az évad utolsó előtti hazai bajnokiján a K&H Liga tabelláján 10. helyen álló CYEB-Budakalászt fogadjuk 18 órától az Elek Gyula Arénában. Riválisunk a tavaszi szezonban nincs különösebben jó formában – két győzelem, két döntetlen és hat vereség a mérlege, csak a két újonc, a Cegléd és a Budai Farkasok ellen nyert.

Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy könnyű feladat vár a fiúkra a hétvégi találkozón. Az őszi szezonban idegenben az Európa-liga-rangadók közé préselt bajnokin alaposan megszenvedtünk Csoknyai István együttese ellen, amelyet nem is tudtunk megtörni. Ráadásul a végén még a döntetlennel sem lehettünk elégedetlenek, hiszen Bujdosó Bendegúz fél perccel a dudaszó előtt egyenlített (25-25). A decemberi eleji meccsen egyébként Borbély Ádám nyújtott klasszisteljesítményt, sorra mutatta be a bravúrokat, 19 védést láthattunk tőle.

A Budakalász legeredményesebb játékosa Sinkovits Benjamin 116 találattal, ezzel egyébként a bajnokság góllövőlistáján is az előkelő nyolcadik helyen áll, mellette meg Josip Juric-Grgic jutott száz fölé (101) a jelenlegi idényben.

– Nagyon brusztos, fizikai csatákat szoktak vívni, ezért kemény mérkőzést várok. Így a szezon vége felé egyre jobban összeállt a csapatunk, úgyhogy remélem, felszabadultan tudunk majd játszani – mondta az összecsapással kapcsolatban irányítónk, Bognár Alex.

Szombaton egyébként a FINAL4-ba jutott női együttesünk is a Népligetben játszik 14 órától. A két találkozóra akciót hirdetünk: a női meccsre szóló jeggyel vagy bérlettel ingyenesen tekinthető meg a fiúk bajnokija is. Ezzel együtt felhívjuk rá a figyelmet, hogy a férfimeccsen a belépők egységesen 1500 forintba kerülnek, és a helyfoglalás érkezési sorrendben történik – ez alól kivétel az, akinek a férfi bajnokikra szóló vagy kombinált bérlete van, ők elfoglalhatják a saját helyüket. Az online jegyvásárlás a megszokott felületen lehetséges.

Legyünk minél többen, és szurkoljunk a fiúknak a nemzetközi kupaindulásért!

Így nyilatkozott irányítónk, Bognár Alex a mérkőzést megelőzően:

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
24. forduló

Ferencvárosi TC – CYEB-Budakalász

Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2023. május 13., 18 óra
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás
Jegyek: 1500 Ft; online: ITT

Cikkajánló

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

Nagyot javultunk, de az ETO jutott tovább

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig tartotta a lépést az esélyesebb Győrrel a Magyar Kupában.

Kupameccsre térünk vissza Győrbe

Férfi kézilabdacsapatunk szerda este az ETO vendége lesz a Magyar Kupa III. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin