2024. július 2.
„Úgy akarunk hazajönni, hogy egy ország büszke ránk!”
A nyáron a Ferencvárosba érkező Ancsin Gábor is a párizsi olimpiára készül a férfi kézilabda-válogatottal.

Az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata még februárban jelentette be, hogy idén nyáron visszatér a Népligetbe a válogatott jobbátlövője, a klubot a 2018/19-es évadban egyszer már erősítő Ancsin Gábor. Azóta Lékai Mátéékhoz hasonlóan túl van egy sikeres olimpiai selejtezőtornán, és természetesen ő is a nemzeti együttessel készül a párizsi játékokra a felcsúti edzőtáborban.

– Láthatóan jó lendületben van a férfi kézilabda-válogatott, minden idők legsikeresebb Európa-bajnokságán és kvótát érő selejtezőtornán van túl az idén. Mi látszik ebből belülről?

– Abszolút érezni lehet ezt a lendületet, jó ránézni erre a csapatra, illetve arra, ahogy dolgozunk nap mint nap. A felkészülés elején vagyunk még, most kezdtük a második hetet, de remélem, ez a lendület és hozzáállás végig jellemez majd minket.

– Voltál már több világ- és Európa-bajnokságon, de olimpiából az idei lehet az első. Van benned emiatt különleges drukk?

– Ez egy gyerekkori álom megvalósulása. Ha minden úgy alakul, ahogyan szeretném, azaz bekerülök a csapatba, és elkerülnek a sérülések, akkor nagyon boldog leszek. Úgy akarunk hazajönni Párizsból, hogy egy ország büszke ránk.

– Elképesztően erős csoportba került a csapat az olimpián. Milyen út vezethet a továbbjutáshoz?

– Az első két meccs sorsdöntő lesz, hozzátéve, hogy persze utána is okozhatunk olyan meglepetéseket, amelyekre a nagyközönség esetleg kevésbé számít. De az első két meccsnek mindenképpen jól kell sikerülnie ahhoz, hogy életben tartsuk a továbbjutással kapcsolatos reményeinket.

– Hétfő óta hivatalosan is a Ferencváros játékosa vagy. Természetesen most az olimpia az első, de gondolkoztál már azon, hogy milyen lesz a második ferencvárosi időszakod?

– Izgatott vagyok, várom már a Fradi-mérkőzéseket is. Sok időm nem volt ezen gondolkozni, államvizsgáztam, költöztünk, illetve az olimpia is alaposan leköti a figyelmemet, de nagyon várom a következő szezont, hiszen jó közegbe megyek, és jó játékosokkal leszek egy csapatban. Az még egy későbbi cél, de remélem, a Fradiban is tudunk majd nagyot alkotni.

 

Lékai Máté és Imre Bence így nyilatkozott a válogatott médianyilvános edzésén a FradiMédia stábjának:

Cikkajánló

Nem kérdés, a két pont a cél az idegenbeli évzárón!

Férfi kézilabdacsapatunk az újonc Szigetszentmiklóssal találkozik szombat este.

Utolsó pillanatos góllal győztünk Svédországban

Férfi kézilabdacsapatunk óriási csatában, a Karlskrona elleni győzelemmel búcsúzott az Európa-ligától.

Öt játékosunk került be a férfi válogatott bő keretébe

A magyar férfi kézilabda-válogatott a januári Európa-bajnokságra készül.

Északi győzelemmel búcsúznánk az Európa-ligától

Férfi kézilabdacsapatunk biztos csoportharmadikként játszik kedd este a svéd Karlskrona otthonában.

Most nem hagytuk a végére, megnyertük a rangadót!

Férfi kézicsapatunk parádés második félidővel tartotta itthon a két pontot az eddig 100%-os Tatabánya ellen.

Pásztor: „A Benfica elleni küzdőszellemet várom!”

Férfi kéziseink továbbra is több hiányzóval, de motiváltan várják szombaton az NB I-ben hibátlan Tatabányát.

Nagy bravúr Érden, győzelem a Benfica ellen!

Férfi kézilabdacsapatunk megnyerte az utolsó hazai El-csoportmeccsét a portugál bronzérmes ellen.

A csoportelsőségre hajtó portugálok jönnek

Férfi kézilabdacsapatunk kedden Érden a Benficát fogadja utolsó hazai Európa-liga csoportmeccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin