2024. augusztus 6.
Négy Fradi-játékos játszhat a fiú ifi Eb-n
Népes FTC-küldöttség – négy játékos és két stábtag – utazik a podgoricai ifjúsági kézi Európa-bajnokságra.

Az ifjúsági fiúk montenegrói Európa-bajnokságával folytatódik szerdán a nyári korosztályos kézilabda-világversenyek sora. A magyar válogatottban négy FTC-játékos, Balogh Ádám, Fülöp Péter, Kovács Boldizsár és Mészáros Máté kapott helyet, míg stábtagként két ferencvárosi szakember, edzőként Ocsovai Zsolt, gyúróként pedig Bódy Katalin segíti majd nemzeti együttes munkáját Podgoricában.

– Eddig nem volt jellemző, hogy ennyi játékost adjunk a válogatottba – kezdte a fradi.hu-nak a válogatott másodedzője, Ocsovai Zsolt. – Nagy dolog, hogy négyen is odakerültek, megdolgoztak érte a felkészülés alatt, és korábban a szezonközi felkészülési meccseken is jól játszottak. Sokat számított, hogy itt a Fradiban a felnőttekkel tudtak edzeni, Fülöp Peti pedig tavasszal sokszor játéklehetőséghez jutott az NB I-ben és az Európa-kupában is.

A magyar csapat a svédekkel, a svájciakkal és az izraeliekkel került egy csoportba, ebből a kvartettből kell majd kiharcolnia a továbbjutást.

– Nehéz előre jósolni, a helyszínen látjuk majd igazán a valós erőviszonyokat. A lebonyolítás ugyanaz, mint a junior Eb-n is volt, ami nem a legjobb, ráadásul elég nehéz a csoportunk, Izrael, Svájc és Svédország egyaránt erős csapat, senkit sem szabad leírni. Nem lesz könnyű, de a célunk, hogy elsőként lépjünk tovább ebből a négyesből.

Az Eb előtti héten két felkészülési mérkőzést játszottunk a csehekkel, előbb 27-19-re, majd 26-25-re nyertek a mieink.

IFJÚSÁGI FIÚ KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (Podgorica, Montenegró; augusztus 7-18.)

A magyar válogatott programja a csoportkörben:
augusztus 7., 17 óra: Magyarország – Izrael
augusztus 8. 19:30: Svájc – Magyarország
augusztus 10., 14:30: Svédország – Magyarország

Az ifjúsági válogatott kerete:

Kapusok: Balogh Ádám (FTC Kézilabda Akadémia), Várady-Szabó László (BFKA-Veszprém)
Jobbszélsők: Kovács Boldizsár (FTC Kézilabda Akadémia), Kucsera Máté (Pick Szeged
Jobbátlövők: Racskó Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Sikler Kristóf Barnabás (NEKA)
Irányítók: Apró Botond (BFKA-Veszprém), Eklemovic Márkó (MOL-Tatabánya KC), Fülöp Péter (FTC Kézilabda Akadémia), Sajben Soma (Pick Szeged, Zakor Zalán (NEKA)
Beállók: Furka Márton (Pick Szeged), Mészáros Máté (FTC Kézilabda Akadémia), Németh Bulcsú Botond (Pick Szeged), Szökrényes László (BFKA-Veszprém)
Balátlövők: Fazekas Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Szabó Levente Zsolt (BFKA-Balatonfüred), Vincze Péter (Pick Szeged)
Balszélsők: Gáncs-Pető Máté (BFKA-Veszprém), Hoffmann Balázs (BFKA-Veszprém)

Cikkajánló

Az idén is lesz központi akadémiai kiválasztó!

Hasonlóan az elmúlt 2 évhez idén is központi kiválasztót tartanak az államilag támogatott kézilabda-akadémiák.

Tíz év után nyert Eb-érmet az ifjúsági fiú válogatott

Négy FTC-játékossal, hosszabbításban harcolta ki az Eb-bronzot az ifjúsági fiú kéziválogatott Podgoricában.

Négy akadémistánk játszhat a kínai ifjúsági vb-n

Balogh Veronika, Bede Fanni, Papp Dorka és Szeibert Anna is ott lesz a csütörtökön kezdődő világbajnokságon.

Iváncsik Tamás csatlakozik az edzői stábhoz

Nyártól a korábbi 117-szeres válogatott kézilabdázó irányítja akadémiánk U18-as fiúcsapatát. Őt kérdeztük.

Már a legjobb nyolc között az Eb-n az ifi válogatott

Csoportmásodikként jutott a középdöntőbe a négy FTC-játékossal felálló ifjúsági kéziválogatott Montenegróban.

„Az első pillanatban látszott, mekkora tehetség”

Rangos elismerést kapott trénerünk, Simon Petra nevelőedzője, Grandpierre Judit. Őt kérdeztük irányítónkról.

Európa-bajnokok lettek az U16-os strandkézisek!

Két akadémistánkkal a keretében nyerte meg a bulgáriai U16-os fiú Európa-bajnokságot a magyar csapat.

Hat akadémistánk is az NB I-ben folytatja

Az FTC Kézilabda Akadémián nevelkedő tehetségek közül hatan az NB I-ben bizonyíthatnak nyártól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin