2023. február 16.
A BL-továbbjutás után bajnokik következnek
Női kézilabdacsapatunk hazai, Budaörs elleni bajnokiján a magabiztos győzelem a cél.

A vasárnapi, odensei győzelem után péntek este ismét a hazai porondon szerepel női kézilabdacsapatunk, amely az NB I-es tabellán öt győzelemmel, két döntetlennel és hét vereséggel kilencedik helyen álló Budaörs együttesét fogadja. A roppant sűrű év eleji program után a héten csak egy mérkőzést játszanak a lányok, és ez így lesz a márciusi, Buducsnoszt Podgorica elleni Bajnokok Ligája-párharcig.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kéne nagyon komolyan venni az előttünk álló összecsapásokat, hiszen az elmúlt hetekben többször is tapasztaltuk, hogy ha gyenge napot fogunk ki, a papíron kisebb játékerőt képviselő riválisok is vérszemet kaphatnak. A Budaörs ráadásul az idényben már többször bizonyította, hogy képes meglepetéseket okozni a nagycsapatok ellen is. A legfigyelemreméltóbb sikerét még októberben közepén érte el, amikor hazai pályán két góllal felülmúlta a Debrecent (25-23), januárban pedig szintén otthon pontot szerzett a hajdúságiakhoz hasonlóan Európa-liga-résztvevő Siófok ellen (19-19).

A két csapat ősz eleji mérkőzésén magabiztos, 30-21-es idegenbeli győzelmet arattunk, alighanem hasonlóval ezúttal is kiegyeznénk. Buday Dániel együttesének legeredményesebb játékosa a nyáron Szombathelyről szerződtetett beálló, Liliia Gorilska tizenkét mérkőzésen 48 találattal.

A mieinkkel kapcsolatos hír, hogy továbbra sincs tökéletes állapotban a keret, és kérdéses, hogy a hétvégén hiányzó játékosok közül ki lesz már bevethető. Alakuljon azonban bárhogyan is az összetétel, alighanem megfelelő cél a csapat előtt, hogy magabiztosan, izgalommentesen tartsa itthon a két pontot a Budaörs ellen. A mérkőzés 18 órakor kezdődik, jegyet váltani a szokásos módokon, online, illetve 16:30-tól a helyszínen személyesen is lehet.

Felhívjuk továbbá szurkolóink figyelmét, hogy pénteken indul a jegyértékesítés a Győri Audi ETO – FTC-Rail Cargo Hungaria bajnoki rangadóra a vendégszektorba. A belépőket először az Elek Gyula Aréna pénztárában, 16:30 és 18:45 között lehet megvásárolni, ezt követően pedig az összes hazai meccsen, amíg a készlet (414 darab) tart.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
15. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – Moyra-Budaörs Handball
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2023. február 17., 18 óra
Játékvezetők: Asztalos Bence, Szalay Zoltán        
TV: FradiMédia Youtube-csatorna
Jegyek: 1500 Ft - álló, 2500 Ft - ülő. Online ITT, személyesen pedig a meccs napján 16:30-tól a helyszínen.

Cikkajánló

Eb-döntő után: „Óriási tanulópénz volt a torna”

A 14 gólt szerző Tarjányi Laura mesélt az U16-os nyílt Európa-bajnokság élményeiről és tapasztalatairól.

Győzelmekkel zárta a vb-t a válogatott

A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.

Elérhetők a belépők a franciaországi tornára

A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin