2025. február 7.
A csoportkör utolsó hazai meccse jön szombaton
Hazai pályán utoljára lép pályára női kézilabdacsapatunk a BL-csoportkörben szombaton délután.

Eltérő célokat fogalmazhat meg női kézilabdacsapatunk, valamint szombati ellenfele, a Storhamar Handball Elite a két fél Bajnokok Ligája-összecsapása előtt: míg a vendégek a továbbjutásért küzdenek, addig mieink már a legjobb nyolc között tudhatják magukat, és a szurkolók kiszolgálása, valamint a BL-forma fenntartása a fontos. A Storhamar az előző idényben megnyerte az Európa-ligát, a norvég bajnokságot a második helyen zárta, jelenleg pedig a Vipers csődje miatt hazája elsőszámú csapatává lépett elő. A Bajnokok Ligájában a csoport ötödik helyén áll, miután a legutóbbi fordulóban meglepetésre legyőzte a Krim Ljubljanát, amelyet így pontszámban is beért.

– Harcos ellenfélre számítok, hiszen a Storhamarnak pontokra lenne szüksége ahhoz, hogy biztosítsa helyét a következő körben. Gyors csapatról van szó, épp ezért nagyon oda kell figyelnünk a visszarendeződésre, hogy ne engedjünk lerohanásokat és könnyű gólokat nekik – fogalmazott Béatrice Edwige a pénteki edzést követően.

Riválisunk keretét túlnyomó többségében norvég játékosok alkotják, csupán egy svéd (Olivia Löfqvist) és egy koszovói (Mirela Gjikokaj) légiósa van, ezért se meglepő, hogy a norvégokra jellemző stílussal próbálnak eredményesek lenni. A legtöbb gólt eddig Mathilde Rivas-Toft lőtte – a jobbátlövő ötvenegyszer talált be eddig, de a balszélső Kristin Venn negyvenhat gólja is figyelemre méltó.

A mieink a besztercei győzelmükkel biztosították helyüket a legjobb nyolc között, de nem is lehet kérdés, hogy az idénybeli utolsó hazai csoportmérkőzésen a győzelem a cél. Norvégiában, a Storhamar elleni legutóbbi mérkőzésünkön, 2024 szeptemberében a védekezés volt a győzelmünk kulcsa, ez alighanem Érden is fontos lesz.

–  Szeretnénk jobban teljesíteni, mint a legutóbbi hazai meccsünkön, hogy ezzel köszönjük meg a szurkolóknak a fantasztikus támogatást, amit a Bajnokok Ligájának ebben a részében mutattak. Ezt követően a BL-ben a negyeddöntőig nem lesz hazai meccsünk, szóval ez kiváló pillanat arra, hogy igazán jól kézilabdázzunk, keményen védekezzünk és támadásban is hatékonyak legyünk.

A mérkőzésre már csak korlátozott számban kapható belépő, ezért aki biztosan a helyszínen szeretné buzdítani a csapatot, az váltsa meg jegyét elővételben, a meccsjegy.fradi.hu-n. Kérjük, aki teheti, érkezzen már 15 órára a sportcsarnokba, hogy játékosaink a melegítés első pillanatától a lefújásig érezhessék a támogatást. Felhívjuk rá szurkolóink figyelmét, hogy a kapu mögötti, vagyis az R álló szektorba szóló jeggyel rendelkezőknek külön sort nyitunk a beléptetésnél, ugyanakkor kérjük, hogy digitálisan vagy kinyomtatva mindenki hozza magával a jegyét, mert ez a karszalagra váltás feltétele.

A kapukat 14 órakor nyitjuk, a jegypénztár, valamint a szurkolói kártya regisztrációs pont pedig már 13 órakor elérhető lesz a helyszínen.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 13. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Storhamar Handball Elite
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2025. február 8., 16 óra
Játékvezetők: Marina Duplii és Olena Pobedrina (ukránok)
Jegyvásárlás: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a helyszínen, 13 órától.
TV: Sport 1

Cikkajánló

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

Hetvenöt perces meccsen gyakoroltunk az MTK-val

Női kéziseink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket – a másodikat pénteken már a szurkolók is láthatják.

A harmadik héten már jönnek a felkészülési mérkőzések

Kőkeményen edz női kézilabdacsapatunk, amelynek pénteki meccsét élőben nézhetik szurkolóink az FM Youtube+-on.

SÁRKÁNYKIRÁLYNŐK - csapatépítés női kézilabdás módra

Nagy csata alakult ki a Márton Grétiék között, de vajon melyik hajó nyert? - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin