2026. augusztus 3.
A harmadik héten már jönnek a felkészülési mérkőzések
Kőkeményen edz női kézilabdacsapatunk, amelynek pénteki meccsét élőben nézhetik szurkolóink az FM Youtube+-on.

A felkészülés harmadik hetét kezdte meg női kézilabdacsapatunk hétfőn reggel. Játékosaink az első két hét során is kőkemény edzéseken vettek részt, de jutott idő csapatépítőre is, miként azt szurkolóink a Fradi TV-ben láthatták, az előttünk álló napokban pedig tovább fokozódik a tempó. Hétfőn két edzést vezényel a szakmai stáb, kedden pedig az első gyakorló mérkőzés következik – az MTK elleni találkozó kizárólag a gyakorlásról szól majd, háromszor huszonöt perces lesz, videós és szöveges beszámolóval is készülünk, de az eredményt nem tesszük közzé.

Pénteken ugyanakkor már szurkolóink is élőben láthatják a csapatot!

A DVSC Skyline elleni felkészülési meccs 16 órakor kezdődik, a FradiMédia Youtube+ csatornája élőben közvetít, és ugyanitt később vissza is nézhető a találkozó. A meccs a helyszínen is nyílt lesz az érdeklődők számára, a sportcsarnokba díjtalan a belépés, és felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a helyeket érkezési sorrendben foglalhatják el.

„Meccset mindig jobban szeret játszani az ember, mint edzeni… – mondta Böde-Bíró Blanka. – Bár magát az „edzőmeccs” kifejezést annyira nem kedvelem, mert ha már pályára lépünk, az meccs. Az edzőmeccseken teljesen más terhelést kap az ember, ami sokkal jobban is esik, szóval nagyon várjuk az első találkozókat!”

NŐI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Toyota Kovács – DVSC Skyline
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. augusztus 7., 16 óra
Jegyár: a belépés díjtalan, a helyeket érkezési sorrendben foglalhatják el

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes, vissza is nézhető közvetítéseivel (női kézilabdacsapatunk augusztus 7-i DVSC és augusztus 13-i Esztergom elleni meccse is itt lesz látható), állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, további részletek ITT!

Cikkajánló

Kisfia is támogatja a felkészülés közben kapusunkat

Női kézilabdacsapatunk kapusát a gyermeke, Dávid is felköszöntötte a válogatott edzőtáborban.

Fradi-párharcok a válogatottaknál

Tíz játékosunk lép pályára a válogatott szünetben is, többen ráadásul egymás ellen.

Hibátlan mérleggel mehetünk a válogatott szünetre

Egy rossz periódust leszámítva uraltuk a Sola elleni meccset, de így is meg kellett küzdeni a sikerért.

Nincs meglepetés: küszködtünk, de nyertünk a Sola ellen

Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.

Tapasztalatból tudjuk: figyelni kell a Sola ellen

Az előző idényben kétszer is megszenvedtünk a Sola ellen, és ezek alapján most is nehéz meccsre készülhetünk.

„Bárki kérdez, mindig csak jókat mondok a Fradiról”

Korábbi kézilabdázónk, Laura van der Heijden a Ljubljana elleni BL-meccsen lepte meg egykori játékostársait.

Három hazai BL-meccsre is elérhetők a belépők

Női kézilabdacsapatunk az idén még a Bukarestet, a Dortmundot és az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában.

"Nagyon meghatódtam" - Márton Gréta újra pályára lépett

Válogatott balszélsőnk vastaps kíséretében térhetett vissza a pályára a szerda esti bajnokin.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin