2026. április 11.
A válogatott hazai pályán is legyőzte Csehországot
A magyar női kézilabda-válogatott a második félidőben már nem engedte ki a kezéből a vezetést.

A Törökország elleni győzelem után szombaton este Csehország ellen folytatta az EHF Euro Cup szereplését a magyar női kézilabda válogatott. A találkozónak ugyan csak papíron volt tétje, hiszen a mieink csupán tizenkétgólos vereség esetén maradtak volna le a sorozat négyes döntőjéről, ebben az időszakban a kézilabda világában egyébként is inkább az építkezésen szokott lenni a hangsúly. Ettől még teljes joggal várt győzelmet a szép számú magyar közönség az Érd Arénában, elvégre ősszel idegenben is tizenegy góllal nyert a magyar csapat.

A kezdés ennek megfelelő volt, 6-2-re vezettek a mieink, de ezt követően több hiba csúszott a játékba, és a vendégek 9-9-nél egyenlítettek. Sikerült gyorsan túljutni ezen a perióduson, és ferencvárosi szemüveggel nézve különösen jól mutatott, hogy sorrendben Klujber Katrin, kétszer Márton Gréta, Simon Petra, majd újra Márton Gréta talált be, mielőtt Szmolek Apollónia megtörte a sorozatot. A lényeg, hogy 15-9-nél kézben volt a meccs, és ehhez képest bánhattuk, hogy a szünetre csak három maradt az előnyből. Hozzátett ehhez az is, hogy harminc perc alatt hatszor kellett emberhátrányban játszani, miközben a csehektől egyetlen kiállítás se volt.

A második játékrész elején egyszer kettőre is olvadt a differencia, ám ez után hétgólos sorozatot produkáltunk (24-15). Érezhető volt, hogy ezzel gyakorlatilag eldöntöttük a mérkőzést, de Janurik Kinga kellően jól védett ahhoz, hogy ne is csökkenjen jelentősen a különbség. Nem volt hibátlan a játék, a győzelem ugyanakkor ezt követően nem forgott már veszélyben. A magyar csapat legeredményesebb játékosa Klujber Katrin volt ezen az estén, összesen nyolc gólig jutott, és ezek közül hatszor mezőnyből talált be. A válogatott a sikerével bejutott a sorozat négyes döntőjébe, amelyet szeptemberben rendeznek majd meg.

NŐI KÉZILABDA
EHF EURO CUP
6. forduló

Magyarország - Csehország 30-22 (16-13)
Érd Aréna, 1500 néző
Gólszerzők: 
Klujber 8 (2), Kuczora 6, Vámos 3, Márton 3, Falusi-Udvardi 3, Tóvizi 2, Csíkos 1, Faragó 1, Szmolek 1, Petrus 1, Simon 1, ill. Desortova 7 (1), Holecková 6, Smetkova 5 (2), Malá 1, Frankova 1, Sustackova 1, Pejsová 1.

Cikkajánló

Vilde Ingstad: „Lépésről lépésre javul a játékunk”

Női kézilabdacsapatunk Esztergom elleni győzelmét nyolcgólos beállónk értékelte.

8 Ingstad-gól és győzelem a felkészülési mérkőzésen

Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.

Omoregie: „Mintha mindenki egy nagy család tagja lenne”

Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin