Felemelő kezdeményezéshez csatlakozott a Ferencváros kézilabda-szakosztálya. A Szív Bajnokai Alapítvánnyal közösen plüssgyűjtési akciót hirdetett beteg gyerekeknek, a szombati, Zaglebie Lubin elleni női Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt pedig szurkolóink bizonyították, mennyire összetartó közösség a Fradi család. A szurkolókhoz a játékosaink is csatlakoztak, s végül többszáz játék repült a pályára.
– Hihetetlenül jól sikerült a rendezvény, felülmúlta a várakozásainkat – mondta Beck Mónika, a Szív Bajnokai Alapítvány alapítója. – Kézilabdás programon most voltunk először, de azt tudtuk, hogy a Fradi közössége rendkívül összetartó. Amikor a bejáratnál álltunk, nagyon jó volt látni, hogy mindenki plüssel a kezében érkezik. Hatalmas élmény volt.
A legfontosabb, hogy ezzel rengeteg rászoruló gyermek mindennapját tudjuk szebbé varázsolni –tizenöt zsák megtelt plüssökkel (közel 900 db), amelyek hamarosan nagyon jó helyre kerülnek.
– A Legyél Te is szív bajnok!-kampány keretében szerveztük meg ezt az eseményt is, az összegyűjtött játékokat elsősorban vidéki kórházak gyermekosztályaira juttatjuk majd el - folytatta Beck Mónika. - Behívjuk azokat a gyereket is, akik már nincsenek kórházban, és elindultak a gyógyulás útján, mindenki egy jelképes dobogóra állhat, majd plüssel és éremmel, azaz bajnokként térhet haza.
A női kézilabda-válogatott végig vezetve győzte le Szenegált a vb-középdöntő első fordulójában.
Kedden ismét személyesen vehet BL-belépőket, illetve megvásárolható női kéziseink 2024-es falinaptára is.
A magyar női kézilabda-válogatott második helyen jutott tovább a göteborgi középdöntőbe.
A magyar női kézilabda-válogatott 39-20-ra nyert vb-csoportjában, és már biztos továbbjutó.
A női kéziválogatott 23 góllal győzte le Paraguay-t a vb-nyitányon Helsingborgban.
Szerdán este kezdődik a 26. női kézilabda világbajnokság, amelyet Dánia, Svédország és Norvégia rendez.
November 28-tól lehet jegyet venni a januári és a februári BL-mérkőzésekre, akár kedvezményesen is.
A második Hollandia elleni felkészülési mérkőzését megnyerte a magyar női kézilabda-válogatott.