2025. október 8.
Az idény első csúcsrangadója következik
Szombaton kora délután idegenben találkozunk az idény eddigi részében kirobbanó formát mutató Győri ETO-val.

Szombaton délután 15 órától (figyelem, változott az időpont!) kerül sor a világ egyik legnagyobb női kézilabda bajnoki rangadójára, méghozzá a jelenlegi idényben az elsőre: kupagyőztes női kézilabdacsapatunk a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Győri ETO vendégeként lép pályára. Hosszú sorozatot törnénk meg ezúttal, hiszen legutóbb 2015-ben sikerült bajnoki meccsen pontot szereznünk az Audi Arénában (25-27), azóta egy Bajnokok Ligája-csoportmeccset követően örülhettünk (31-31), valamint 2024 májusában a 32-30-as végeredmény a vereség ellenére is a bajnoki cím küszöbére állított minket. Az legutóbb a 2021/2022-es idény során fordult elő, hogy az első összecsapást játszottuk idegenben, ezért picit el is szokhattunk már attól, hogy az ETO pályaválasztásával lejátszott rangadó után még nem érdemes a végkifejletet számolgatni. Természetesen rendkívül fontos, meghatározó összecsapás előtt áll együttesünk, de ebben a párharcban többször is bebizonyosodott már, hogy látszólag túl nagynak tűnő különbséget is el tud tüntetni egyik vagy másik fél. Hogy csak a közelmúlt pozitív fordításait említsük: a 2021/2022-es idényben ötgólos hátrányt egyenlítettünk ki a visszavágón, míg egy évvel korábban a mínusz hatra plusz kilenccel feleltünk az Elek Gyula Arénában.

A bajnokságban mindkét fél száz százalékos mérleggel áll, ellenfelünk pedig még a BL-ben sem talált legyőzőre, sőt, szoros meccset is csupán az Esbjerg ellen vívott – azt 31-30-ra nyerte meg, ugyanakkor a Dortmundot 43-30-ra, a Buducsnosztot 36-20-ra, míg a Bistritát 33-18-ra intézte el.

Az már biztos, hogy mintegy négyszáz Fradi-szurkoló a helyszínen biztatja majd a csapatot, de továbbra is kaphatóak még jegyek a csúcsrangadóra. Aki nem akar lemaradni róla, az vásárolja meg voucherét a meccsjegy.fradi.hu-n, majd kérjük, a jegyre váltáshoz írjon nekünk üzenetet a kezilabda@fradi.hu címre.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA

Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Győr, Audi Aréna
Időpont: 2025. október 11., szombat, 15 óra
Játékvezetők: Bócz László és Wiedemann Viktor
Jegyvásárlás: részletek ITT.

Cikkajánló

A válogatott hazai pályán is legyőzte Csehországot

A magyar női kézilabda-válogatott a második félidőben már nem engedte ki a kezéből a vezetést.

Törökországban javított a magyar válogatott

Az EHF Euro-cup 5. fordulójában magabiztosan érvényesítette a papírformát a magyar női kézilabda-válogatott.

Két idegenbeli bajnoki időpontja is változott

Női kéziseink BL-negyeddöntője miatt a Vasas és az Esztergom elleni összecsapás is új időpontra került.

Márton Gréta a társakat dicsérte

Női kézilabdacsapatunk Alba Fehérvár elleni győzelme során Márton Gréta négy gólt lőtt.

Nehéz meccset nyertünk meg az Alba Fehérvár ellen

Női kézilabdacsapatunk negyedóra után vette át a vezetést, és utána már nem is engedte ki a kezéből.

Jegyvásárlás a Metz elleni mérkőzésekre

Női kézilabdacsapatunk április 19-én az Érd Arénában, április 25-én Metzben játszik BL-meccset.

A bajnokság meglepetéscsapata érkezik a Népligetbe

Női kézilabdacsapatunk a BL-továbbjutás után és a válogatott hét előtt az Alba Fehérvárral találkozik.

Megvannak az időpontok a BL-negyeddöntőre!

Április 19-én vasárnap játsszuk a Metz elleni párharc első felvonását az Érd Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin