2020. május 23.
Az izomláz is jólesett
Márton Gréta attól tartott, hogy olyan lesz az újrakezdés, mintha most fogna a kezében először labdát.

Ahogyan arról beszámoltunk, női kézilabdacsapatunk a héten újrakezdte az edzéseket, méghozzá kiváló hangulatban – és óvatosan. Mindkét jelzőt a kihagyással lehet magyarázni: egyrészt nagyon hiányzott már mindenkinek a társaság és a labda is, másrészt a test elszokott attól a mozgásformától, amelyet a kézilabda megkövetel.

Mindezekről Márton Grétát kérdeztük!

Volt izomláz az első edzés másnapján?
Márton Gréta: Igen, leginkább a vállakban… A kondi edzések után teljesen más jellegű fáradtság volt bennünk, a lövő mozdulatot nem nagyon lehet mással helyettesíteni. Az első napok után egyébként a combjaimban is éreztem a munkát, ami azért érdekes, mert a lábakra sokat dolgoztunk az elmúlt két hónapban, de ebből is látszik, hogy mennyire más ez a mozgás, mint a monoton, izomépítő kondi.

De azért jólesett?
M. G. Nagyon! Alig vártam már, hogy együtt edzhessünk, hogy kézilabdázhassunk, mert az nem ugyanaz, ha a kertben dobálom a labdát… A napi ritmus, sőt, még a dugó is hiányzott, mert az azt jelenti, hogy megyek edzésre, hogy a lányokkal lehetek, közösségben.

Mennyire volt nehéz visszafogni magad, hogy rögtön az elején ne „éles” lövésekkel indíts?
M. G. Gábor nagyon figyelt erre, akin azt látta, hogy csökken a figyelem és jobban elengedi a kezét, annak egyből szólt, hogy ezt még ne. Nehéz volt, mert a fejem azt mondta, hogy nagy gólt kell lőni, a testem pedig ellenkezett, mert még nem állt rá készen. Attól tartottam amúgy kicsit, hogy olyan lesz újra labdát fogni, mintha most kezdeném a sportágat, de már a passzoknál érződött, hogy erről szó sincs. Annyira hiányzott már ez az egész, hogy teljesen felpörögve, koncentráltan jöttünk edzeni, és a bemelegítő passzok sem a monoton, megszokott módon mentek, hanem precízen, pontosan, odafigyelve. Így nem is volt annyira megerőltető az edzés, abszolút kibírható volt, hiszen nem vártak tőlünk nagy csodát, nem kellett megváltani a világot, csak épp elkezdtük a munkát, hogy utolérjük magunkat.

Milyen állapotban érzed magad összességében?
M. G. Az otthoni edzések során azt éreztem, hogy fejlődtem, bár nem mértem, és így nehéz megmondani. De, mivel nem a meccsekre kellett készülni, folyamatosan feszegethettem a határokat, mindig próbáltam, például, eggyel több fekvőtámaszt csinálni. Most volt rá idő, hogy kimaxoljam az izomerősítő edzéseket is, amennyire csak lehet.

Másoktól is hallottuk, hogy kihasználták az alkalmat plusz munkára, kicsit talán egymást is motiváljátok ezzel.
M. G. Igen, ez így van. Például a napokban Misivel (Kovacsics Anikóval – a szerk.) kondiztam, és csak néztem, hogy milyen izmos, és hogy hány kilóval csinálja a fekve nyomást… Rengeteget dolgozott ő is a szünet alatt.

Neked közben az egyetemen is helyt kell állnod – hogy mennek a vizsgák?
M. G. Eddig jól! Pozitívum volt az elmúlt hetekben, hogy meg tudtam hallgatni az órákat, és három-négy vizsgán már túl is vagyok. Van még hátra, szóval nem szabad lazsálni, az anatómiára kell talán a legtöbbet tanulnom, az nagy és fontos tantárgy.

Az egészség a legfontosabb!

„Örömmel látom és tapasztalom, hogy a lányoknak az edzések és a társak is hiányoztak - mondta Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója. - Utóbbi azt is jelenti, hogy jó csapatot, közösséget alkotnak, és ez kifejezetten pozitív. Első az egészség és a biztonság, ezért nagyon odafigyelünk minden részletre, betartjuk az előírásokat és az ajánlásokat, illetve rendszeresen teszteket végzünk majd, hogy kiszűrjük, ha valakivel probléma van.”

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin