2025. szeptember 2.
Az MKC-t fogadjuk az első hétközi bajnokin
Dragan Adziccsal a kispadon, megváltozott kerettel érkezik szerdán női kéziseinkhez a Mosonmagyaróvár.

Tízgólos győzelemmel, illetve nagyjából egy félidőnyi remek teljesítménnyel indította az idényt női kézilabdacsapatunk, és annak is örülhettünk, hogy mindez a tavalyi bronzérmes, nyáron pedig tovább erősödött Esztergom ellen sikerült. Miként azt Jesper Jensen és Laura Glauser a mérkőzést követően elmondta, a védekezés feljavulása hozta az eredményt a második félidőre, és mindketten láttak bőven pozitív jeleket. A tökéletes formához időre van még szükség, de közben szerdán már jön az újabb bajnoki, szombaton pedig óriási rangadóval indulunk el a Bajnokok Ligája-utazáson, a legutóbbi negyeddöntős ellenfelünkkel, az Odensével találkozunk az Érd Arénában.

Azt már az Esztergom ellen kiválóan teljesítő Bordás Réka mondta a hétközi ellenfelünkkel, a Motherson-Mosonmagyaróvárral kapcsolatban, hogy az előző években megszokotthoz képest biztosan más játékra számíthatunk a csapattól.

– Új edző érkezett a Móvárhoz, illetve a játékoskeret is átalakult, ezért biztos vagyok benne, hogy mást kapuk majd tőlük, mint az elmúlt években. Kicsit hasonló meccsre számítok, mint az Esztergom elleni volt, de bízom magunkban, győznünk kell, közben pedig próbálunk mi is tovább építkezni, hiszen a hétvégén nagyon nehéz mérkőzés vár ránk – mondta a válogatott beálló.

Az előző idényt az ötödik helyen záró MKC keretéből a számos távozó között Albek Anna, Ines Ivancok-Soltic, Lancz Barbora, Schatzl Natalie, Varga Emília és Faragó Luca érzékeny veszteségnek tűnik, igaz, az érkező oldalon is találhatóak válogatott játékosok. Ilyen például Barbara Arenhar, Háfra Noémi, Tyiskov-Helembai Fanni vagy épp Katarina Dzaferovics. A legmeghatározóbb változás pedig a vezetőedző, Dragan Adzics érkezése – a korábbi csapatait ismerve biztosan kőkemény ellenállásra számíthatunk.

A mieink a pénteki bajnoki után szombaton pihenő napot kaptak, vasárnaptól kezdve ugyanakkor már kőkemény edzésekkel készültek a folytatásra. A mérkőzésre korlátozott számban kaphatóak még belépők a szokott módokon és helyeken – vagyis online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig 16:15-től a helyszínen. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
1. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Motherson-Mosonmagyaróvár
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2025. szeptember 3., 18:15
Játékvezetők: Horváth Péter és Marton Balázs
Jegyvásárlás: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig, ha marad még jegy, akkor pénteken 16 órától a helyszínen.
TV: M4 Sport

Cikkajánló

Vilde Ingstad: „Lépésről lépésre javul a játékunk”

Női kézilabdacsapatunk Esztergom elleni győzelmét nyolcgólos beállónk értékelte.

8 Ingstad-gól és győzelem a felkészülési mérkőzésen

Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.

Omoregie: „Mintha mindenki egy nagy család tagja lenne”

Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin