2024. szeptember 4.
Bajnokhoz méltón, fölényes sikerrel kezdtek kéziseink
Az első félidőben még helyenként akadozott a gépezet, a második játékrész viszont lehengerlő volt.

Címvédőként szólította a műsorközlő női kézilabdacsapatunkat az új idény első tétmérkőzésére, a szurkolók reakciója, a vastaps pedig alighanem még ennek szólt. Szerdán este kezdődött a mieink számára a bajnokság, az idény első mérkőzésén a Budaörs érkezett a Népligetbe – és annak ellenére is mindenki győzelmet várt, hogy a szezonnyitó találkozók általában még nem az örömjátékról szólnak.

Márton Gréta nem izgult, persze, ő nem is most mutatkozott be a szurkolóknak, csapatunk első négy gólját egyaránt a válogatott balszélső szerezte, és rögtön háromgólos előnybe kerültünk (4-1). Jó ritmusban kezdtünk, Janurik Kinga a kapuban tartást adott a védekezésnek, s hogy megtörje a lendületünket, a vendégek vezetőedzője, Budai Dániel időt kért. A következő periódusban felváltva estek a gólok, aztán a tizenharmadik percben az újabb Márton-találat már közte hatot jelentett. Ettől kissé talán túl korán megnyugodott a csapat, támadásban több ziccert hibáztunk, és picit a falunk is puhult, ezek következménye volt, hogy 12-6 után egy lendületre megfelezte a Budaörs a különbséget (12-9), sőt, 14-12-nél kettőre közeledett. Nem csoda, hogy Allan Heine időt kért, méghozzá mérges tekintettel, és cserélt is csapatán. Valerija Maszlova jött az előző idény gólkirálynői címéért a meccs előtt köszöntött Klujber Katrin helyett, és a hátralévő öt percben kétszer is betalált. A szünetre ennek is köszönhetően ismét négyre nött a differencia, a fordulás után pedig újra magasabb fordulatszámra kapcsolt együttesünk.

Hasonló volt a forgatókönyv, mint a kezdésnél, a harminckilencedik percben jött a vendég időkérés, amikor kilencre hízott az előny (24-15). Felgyorsult a csapat elöl és hátul is, a szünetben a kapuba álló Laura Glauser pedig megbabonázta a vendégeket, szinte mindent fogott, ami a kapujára ment (hatvankilenc százalékos hatékonysággal zárta a meccset!). A védekezés is sokkal jobb volt előtte, mint az első játékrészben, jóval kevesebb lövést kellett hatástalanítania, mint Januriknak. Bő negyed órán át játszottunk kapott gól nélkül, közben tízszer találtunk be, és eldöntöttük a két pont sorsát. Csak a különbség volt a kérdés, de nem lassult a csapat, így pedig kiütés lett a vége, hiába akadozott még kissé a gépezet a huszadik perc magasságában.

Látványos játékkal, győzelemmel kezdett tehát női kézilabdacsapatunk, amelyre szombaton már Bajnokok Ligája-összecsapás vár – jegyvásárlás online a meccsjegy.fradi.hu-n vagy személyesen a meccs napján a helyszínen.

A mérkőzést követően a sajtótájékoztatón Allan Heine és Emily Bölk értékelt, valamint Márton Gréta és Laura Glauser is elmondta a véleményét.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
1. forduló

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–MOYRA-BUDAÖRS 38–18 (18–14)
Elek Gyula Aréna, 1000 néző. V: Paska, Vastag. 
FTC: Janurik – Malestein 2, Lekics 5 (3), Tomori, Edwige 1, Bölk 6, Márton G. 6.  Csere: Glauser (kapus), Klujber 1, Cvijics 4, Hársfalvi, Dmitrijeva, Maszlova 7, Simon P. 2 (1), O. Kanor 3, Balázs B. 1.  Edző: Allan Heine
BUDAÖRS: Vártok R. – Sztankovics K. 1, Schneider 5 (4), Gorilszka 1, Debreczeni-Klivinyi 1, Hudák, Szöllősi-Schatzl 2.  Csere: Mistina K. (kapus), Uhrin 1, Marincsák 2, Farkas Júlia 1, Szép, Bardi 2, Horváth P. 2, Lengyel E. Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása.  7. perc: 6–2. 13. p.: 10–4. 22. p.: 12–9. 39. p.: 25–15. 51. p.: 32–16.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/4

Cikkajánló

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

Veretlenek csatája – jön az ETO elleni bajnoki

Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.

Változás női kézilabdacsapatunk stábjában

A gyógytornász Kuszi Alexandra helyét a csapat mellett már korábban is dolgozó Vajay-Gazsó Dorottya vette át.

Michala Möller: „Nagyon hiszek a csapatunkban!”

Női kézilabdacsapatunk dán átlövőjét kérdeztük a szombati, Győri Audi ETO elleni bajnoki rangadó előtt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin