2023. augusztus 18.
Bajnokok Ligája-riválisok ellen gyakorlunk
A hétvégén Franciaországban vesz részt rangos felkészülési tornán női kézilabdacsapatunk.

A nyári felkészülési időszak talán legnagyobb kihívása előtt áll női kézilabdacsapatunk, amely pénteken utazik el Franciaországba, majd szombaton és vasárnap a metzi felkészülési tornán szerepel.

Az eseményen a magas színvonal garantált, hiszen a mieink mellett három szintén Bajnokok Ligája-együttes lép pályára, a FINAL4-hoz hasonló szisztémában, vagyis szombaton rendezik az elődöntőket, vasárnap pedig jön a bronzmeccs és a döntő.

A felkészülésünk lassan a hajrájába ér, így balszélsőnkkel, Márton Grétával beszélgettünk az eddigiekről.

– Úgy gondolom, jól, a tervek szerint halad a felkészülés. Nagyjából sikerült megszokni az újdonságokat, de van még min javítani, fejleszteni, ez egyértelmű. Az edzéseken nagyon sokat kommunikálunk, taktikázunk, próbáljuk lefektetni az alapokat. Minden nap tanulunk, próbáljuk felvenni a ritmust. A védekezéssel és támadással is foglalkozunk, nem periodikusan, hanem nagyjából egy ütemben haladunk velük, de van, amikor ez vagy az van fókuszban. Jó, hogy az edzéseken Martin és Allan ilyen együttműködésben dolgozik, mert ketten többet látnak, és például, amikor a támadással foglalkozunk, akkor is előfordul, hogy kapunk a védekezéssel kapcsolatban visszajelzést, tanácsot.

Játékosaink alighanem örömmel térnek vissza Metzbe, hiszen éppen az ottani felejthetetlen második félidőnek köszönhető, hogy továbbléptünk a BL-negyeddöntőből, és először szerepelhettünk a sorozat négyes döntőjében.

Ezúttal természetesen egészen más a feladat és a cél, de érdekességet ad a tornának az is, hogy összejöhet ismét a Metz–FTC páharc, amelyet egyébként a BL-csoportkör első fordulójában Érden biztosan megrendeznek. A viadal elődöntőjében a szlovén Krim Ljubljanával találkozunk, a másik ágon pedig Metz-Buducsnoszt Podgorica mérkőzés lesz.

– Jó hangulatot várok a metzi tornán, úgy érzem, várja a csapat, hogy ilyen nívós ellenfelekkel játszunk, hiszen ilyenkor lehet lemérni, hol tartunk. Próbáljuk majd a tanultakat kivinni a pályára, a lényeg, hogy az adott meccseken mindenki kihozza a maximumot, és akkor sokat tanulunk ebből a hétvégéből. Nagyon más a tétmeccs, mint a felkészülési találkozók, de azért ki lehet indulni ebből a tornából, az összetételt, a játék ritmusát, a felfogást ki lehet olvasni a többi csapattal kapcsolatban. Szerintem az a legjobb, ha tudunk még mit megtartani a Metz elleni tétmeccsre, szóval lehet, hogy nem mutatunk meg mindent.

A tornáról a hétvégén részletesen beszámolunk, ahogyan férfi kézilabdacsapatunk csehországi mérkőzéseiről is, közben pedig ne feledjék szurkolóink, hogy javában tart a 2023/2024-es idényre szóló bérletek értékesítése – a meccsjegy.fradi.hu oldalon otthonról, kényelmesen, sorban állás nélkül lehet vásárolni. Az előző évi bérleteket augusztus 20-ig őrizzük meg, utána a meg nem újított helyek felszabadulnak.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA (Metz)

Szombat (08. 19.)

15:30: FTC-Rail Cargo Hungaria – Krim Ljubljana (szlovén)
18 óra: Metz Handball (francia) – Buducsnoszt Podgorica

Vasárnap (08. 20.)

15:30: bronzmérkőzés
18 óra: döntő

Cikkajánló

A teljes csoportkört meghatározó BL-rangadók jönnek

A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin