2021. február 18.
Bíró Blanka lett 2020 legjobbja!
A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége megválasztotta a 2020-as év legjobb kézilabdázóit.

A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége megválasztotta a 2020-as év legjobb kézilabdázóit. A felnőtteknél a női mezőnyben az FTC-Rail Cargo Hungaria kapusát, Bíró Blankát, míg a férfiaknál Bánhidi Bencét választották év kézilabdázójának Magyarországon.

Blani először kapta meg ezt az elismerést.

„Nem számítottam rá, és a hírt hallva először azt gondoltam, hogy a kapusok közül választottak, mert az jóval szűkebb kör lett volna – mondta meglepetten a kapusunk. – Furcsa év volt, sok nehézséggel, talán ezzel is magyarázható, hogy bennem nem az maradt meg, hogy jól teljesítettem, de örülök, ha másoknak ez a véleménye. Nagy dolog ez az elismerés, örülök és feldob, de egy-egy fontos bajnokin szerzett két pontra, egy Bajnokok Ligája-továbbjutásra talán elcserélném, hiszen csapatjátékosként számomra azok az igazi sikerek.”

Sportolónk elsősorban a rengeteg edzésben látja a siker és a fejlődés kulcsát, illetve kiemelte kapusedzője, Duleba Norbert szerepét is.

„Annak a híve vagyok, hogy a munka mindig meghozza a gyümölcsét. A csapat, a védekezés nélkül nehezen tudnék jól teljesíteni, de nagyon sokat fejlődtem és erősödtem a kapusedzések által is. Az utóbbi időben, mint a kis kapus csapatunk, szabad kezet kaptunk, külön is készülhetünk a meccsekre. Nagyon jó videó anyagok állnak rendelkezésünkre, akár már a meccset követő reggelen összevágva megkapjuk a felvételeket. Norbinak kiváló meglátásai vannak, ezek alapján sok alapelvet fektettünk le egyes szituációkkal kapcsolatban. Együtt építkezünk, hiszünk egymásban mindhárman (Janurik Kingával és Duleba Norberttel – a szerk.) és a fizikai felkészítés is színes. Vagyis nagyon sok összetevője van annak, hogy ezt az elismerést megkaptam.”

Az év kézlabdázói, 2020:

Teremkézilabda:
Nők: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Férfiak: Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged)

Strandkézilabda:
Nők: Csíki Renáta (OVB Beach Girls)
Férfiak: Kerekes Lőrinc (Dinamit BHC)

Cikkajánló

Ahogy vártuk, meg kellett küzdeni a két váci pontért

A második félidőben mindent megpróbált a Vác, de álltuk a sarat és újabb két ponttal gazdagodtunk.

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin