Noha női kézilabdacsapatunk a 2019/2020-as idényben nem jutott be a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc csapat közé, a szezon során így is átélhettünk néhány fantasztikus mérkőzést, és láthattuk számos klasszis teljesítményt. Bíró Blankától is, például, és az EHF el is ismerte válogatott játékosunk teljesítményét: Anna Sedoykina, Ivana Kapitanovic, Sandra Toft és Rikke Poulsen előtt a második csoportkör legjobb kapusának választotta.
„Valamennyire a semmiből jött ez most, hiszen az elmúlt hetek nem a kézilabdáról szóltak, erre ma egyszer csak kaptam egy gratulációt – mondta Bíró Blanka. – Meglepett ezért, de örülök neki. Valóban volt néhány meccs, amelyen jól ment a védés, tudtam stabilitást adni, és főleg a hazai, Bucuresti elleni mérkőzésre emlékszem szívesen, felejthetetlen hangulatban vertük meg a románokat.”
Blanka és a csapat számára a Rosztov-Don elleni találkozó volt mostanáig, illetve a versenysorozatok felfüggesztéséig az utolsó meccs, mintegy három hete pedig csak önállóan edzhet.
„Az elmúlt három hét első felében azt éreztem, hogy kell, vagy legalábbis jól jön a fejemnek, hogy kicsit nem a kézilabdáról szólt minden. Kellett, hogy lenyugodjak, mert az előtt lévő időszakban túl sok volt a csalódás… A Siófok ellen elveszített bajnokival igen nehéz helyzetbe kerültünk és lemaradtunk a BL-ben is a negyeddöntőről, pedig, mióta a Ferencváros játékosa vagyok, nem ez volt a jellemző. Persze, fokozottan figyelnünk kellett a bajnokságban hátrafelé is, de pariban voltunk a bajnoki címért, és a nemzetközi porondon sokat jelentett, hogy küzdhetünk a FINAL4-ért, már csak a fejlődés szempontjából is. Aztán, az elmúlt napokban a tévében és a klub Facebook-oldalán is néztem a korábbi kupadöntőinkből, és már előjöttek azok az érzések, hogy jó lenne megint kifutni a pályára, már hiányzik a hangulata.”
Sportolónk otthon, az előírt edzésterv alapján tartja formában magát, amennyire lehet, de a kialakult helyzetben több ideje van főzni is.
„Kapusként picit nehezebb, mint a mezőnyjátékosoknak, de precízen követem az előírt feladatokat. Próbálom úgy felfogni, mint a nyári szünetet, ahol szokott lenni öt-hat hetünk – most tartunk épp a felénél. Megcsinálom a kiadott futásokat, erősítéseket, a gyógytornát, minden nap van valami, a délelőttök nagyjából ebből állnak, utána szívesen főzök ebédet, vagy akár süteményt is. Sütöttem nemrég fánkot, mert farsangkor nem volt rá időm, pénteken pedig kakaós kalácsot és gesztenyés táskát is.”

Az évad vége után megnéztük azt is, hogy ki töltötte a legtöbb időt a pályán és ki lőtte a legtöbb gólt.
A klubunkkal bajnok német kézilabdázó váratlan választ adott, amikor a visszatéréséről kérdeztük.
Csajbókné Németh Erzsébet tiszteletére a Kertvárosi Olimpikonok Parkjában helyeztek el emléktáblát.
Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője őszintén értékelte a Ferencvárosnál töltött első idényét.
Dragana Cvijics nem bírta sírás nélkül, de a bakiparádét már ő sem bírta nevetés nélkül - VIDEÓ!
Női kézilabdázóink szezonzáró mérkőzésének utolsó gólját a pályafutását befejező Dragana Cvijics lőtte.
Visszavonuló beállónk érzelmesen beszélt a klubról, a pályafutásáról és a jövőbeli terveit is vázolta.
Női kézilabdacsapatunk vasárnap este a Szombathelyi KKA ellen zárja a 2025/2026-os évadot.