2020. október 21.
Biztonságban, de szurkoljon mindenki!
Óriási sikerrel zárul a kvíz játékunk, amelyen így emeltük a nyertesek számát!

Női kézilabdacsapatunk nagyon fontos mérkőzés előtt áll: hazai pályán fogadjuk a Krim Ljubljanát, a továbbjutás szempontjából pedig kulcsfontosságú a győzelem. A sorsolás pillanatában sokan talán legyintettek a szlovén bajnokra, az előző évi tapasztalatok alapján nem is alaptalanul, de ez az együttes már sokkal jobb, mint a félbeszakadt szezonban volt. A mieink pedig a koronavírus miatt közel sincsenek csúcsformában – írhatjuk ezt még akkor is, ha az Esbjerg otthonából a csodával határos módon elhoztuk a két pontot, míg a Bukarest ellen is abszolút helytálltunk. Aki játszott az elmúlt két mérkőzésen, minden kétség nélkül jóval többet töltött a pályán, mint az ideális lett volna, aki pedig nem szerepelhetett, a hosszú, bő egy hónapos kihagyás után gyakorlatilag a nulláról kezdheti az edzéseket. Már, aki kezdheti, merthogy a keretet gyakorlatilag az orvosok állítják össze továbbra is, és az eredményeket figyelve egyelőre megjósolhatatlan, hogy milyen kerettel vághatunk neki a szombati találkozónak.

Ami biztos, hogy ebben a helyzetben segíthetnek rengeteget a szurkolók, akik végre ott lehetnek a lelátón, még ha a biztonsági előírásokat be is kell tartania mindenkinek. Fokozottan kérjük szurkolóinkat, hogy a sportcsarnok területén viseljék az orrukat és szájukat eltakaró maszkot, valamint használják a bejáratnál található kézfertőtlenítőket, ez a saját és a szurkolótársaik érdeke. A lelátón pedig hatvan percen át űzze-hajtsa mindenki a lányokat, hogy meglegyen az a fontos siker.

Véget ért a nyereményjáték

Kedden délután indítottunk nyereményjátékot, amely óriási sikerrel zárult! 419 szurkolónk töltötte a ki a kvízt, amely öt kérdésből állt. A rend kedvéért, a helyes válaszok a következők voltak: a felsoroltak közül Bíró Blanka nem volt még világbajnok felnőtt vagy utánpótlás szinten, cipő nem található az FTC Handball kollekció termékei között (de hoodie pulóver, gyermek méretű póló és mellény igen!), hat gólt lőtt Kovacsics Anikó az Esbjerg kapujába, az FTC és a Krim örökmérlege négy Fradi-győzelem, nulla döntetlen és öt Krim-siker, míg Klujber Katrin 42-es mezt visel. Azok kerültek be a nyereménysorsolásba, akik legalább három válaszra helyesen feleltek. Közülük eredetileg öt győztest sorsoltunk volna, ám a több mint négyszáz játékost látva emeltük a tétet, és végül tíz győztest hirdettünk. Az érintettekkel felvettük a kapcsolatot, csütörtökön 17 óráig feltétlenül jelentkezniük kell.

Jegyek továbbra is kaphatóak a szombati Bajnokok Ligája-találkozóra, ne maradjon le róla senki, ráadásul kényelmesen át lehet érni a Fradi-Újpest futballmérkőzésre is.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 6. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Krim Ljubljana
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2020. október 24., 16:00
Játékvezetők: Ana Vranes és Marlis Wenninger (osztrákok)
EHF ellenőr: Zuzana Fuleova
TV: Sport 1
Jegyár: 4500-7500 Ft. Online ITT, személyesen pedig a meccs helyszínén, szombaton, 14 órától.

Cikkajánló

Simon Petra a heteséről: „Merész dolog volt”

Az Odense elleni mérkőzés legjobbjának választott kézilabdázónk beszélt a rangadóról és a csoportkörről is.

Eldőlt, hogy a Dortmund lesz női kéziseink ellenfele

A Bajnokok Ligája B csoportjában harmadikként záró csapatunk az A csoport hatodikjával találkozik.

"Elképesztő volt a játékosok mentalitása"

Női kézilabdacsapatunk hősiesen küzdött a tavalyi BL-döntős vendégeként, és végül két góllal legyőzte.

Őrületes csata és győzelem Odensében!

Szinte végig vezetve nyert női kézilabdacsapatunk, és BL-csoportja harmadik helyén végzett.

A tavalyi BL-döntős ellen zárjuk a csoportkört

Női kézilabdacsapatunk pénteken utazott a csoportbeli helyezésekről döntő mérkőzés helyszínére.

Az Európa-liga címvédőjénél szerepel majd Csíkos Luca

Az FTC hosszú távú szerződést kötött a kézilabdázóval, akit két évre kölcsön ad a Thüringer HC-nak.

Öt játékosunk készülhet a dánok ellen

A női kézilabda-válogatott március 5-én hazai pályán, három nappal később idegenben csap össze a dánokkal.

„Nagyon hiányoztak a lányok” – Laura Glauser visszatért

Súlyos sérülése és gerincműtétje után a Kisvárda ellen újra játszott francia világbajnok kapusunk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin