2022. augusztus 22.
Biztosítsa be helyét a Bajnokok Ligája-rangadókon!
Szeptember 10-én, hazai pályán nyitjuk a BL-idényt – szerdától lehet az első három meccsre belépőt váltani.

Indul a jegyértékesítés!

Női kézilabdacsapatunk a novemberi Európa-bajnokság előtt háromszor játszik hazai pályán a Bajnokok Ligájában: szeptember 10-én az Odensét, szeptember 24-én a Brestet, október 15-én pedig a Vipers Kristiansandot fogadjuk az Érd Arénában. A három rangadóra különösen megéri egyben megváltani a belépőket, hiszen ebben az esetben meccsenként ötszáz, vagyis összesen ezerötszáz forinttal olcsóbban juthatnak a jegyekhez.

Az említett három mérkőzésre a jegyértékesítés a bajnoki szezonra szóló bérlettel rendelkező szurkolóink számára augusztus 24-én, szerdán kezdődik, míg a bérlettel nem rendelkezők augusztus 25-től vehetik meg belépőiket. Mindkét napon 16-18 óra között lesz lehetőség személyes jegyvásárlásra az Elek Gyula Arénában, az online felület pedig 16:30-kor nyit – szerdán csak a bérleteseknek, csütörtökön pedig mindenki számára.

A jegyárak:

- a két hosszanti oldal szélső szektoraiba: 5000 forint,
- a két hosszanti oldal középső szektoraiba: 6500 forint,
- a kapu mögötti álló szektorba: 3500 forint,
- a szektorok fölött lévő folyosókra (álló jegy): 3500 forint.

Az online felület a szokott helyen, ITT érhető el.

Szurkoljon a férfi csapatunknak az Európa-ligában!

Miként azt bizonyára sokan tudják, férfi kézilabdacsapatunk bravúros teljesítményt nyújtva az előző idényben kiharcolta a nemzetközi kupaszereplés lehetőségét. Az Európa-liga csoportkörébe jutáshoz két selejtező körön kell túljutnia - az első ellenfél a román Minaur Baia Mare. Az odavágót augusztus 27-én Nagybányán, a visszavágót pedig szeptember 4-én, vasárnap az Elek Gyula Arénában rendezik. Utóbbi találkozóra elindult a jegyértékesítés az online felületünkön.

Cikkajánló

Elérhetők a belépők a franciaországi tornára

A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin