2021. június 3.
Bölk a legjobbak között - az idény számai mögé lestünk
Három játékosunk jutott legalább egy meccsen tíz gólig, de a német válogatott kiválóság nincs köztük.

Noha a K&H Női kézilabda liga 2020/2021-es idénye hivatalosan nem ért még véget, hiszen a Győr a Bajnokok Ligája FINAL4 miatt két mérkőzését csak június elején rendezi, a legfontosabb kérdések eldőltek: bajnok lett a Ferencváros, illetve az élvonalból búcsúzott a Békéscsaba és a Boglári Akadémia-SZISE.

Aranycsapatunk tagjaival kapcsolatban néhány érdekességet ebben a cikkünkben olvashattak, az utolsó öt mérkőzésünket a Fradi Média követte végig, most pedig kicsit az idény statisztikai mutatói mögé nézünk.

Mint azt bizonyára mindenki tudja, együttesünk a huszonhat bajnokijából huszonötöt megnyert, csupán a Győri ETO csarnokából jött haza pont nélkül. Huszonhat meccsen 892 gólt szereztünk, átlagban harmincnégyet, s ez az elmúlt öt évben – mióta tizennégy csapat alkotja az NB I-et – a legjobb teljesítményünk. A védelmünk is jól zárt, 590 gólt kaptunk, meccsenként átlagosan 23-at, igaz, a 2017/2018-as, emlékezetes idényben még ennél is kevesebbet, 587-et. Érdekesség, hogy a legkevesebb kapott gól és a legnagyobb gólkülönbség is a végül az élvonalban maradt ellenfelekkel szemben realizálódott. Az oda-visszavágókat egyben tekintve az Érd tudott legkevesebbszer túljárni a védelmünk eszén, hazai pályán tizennyolcszor, idegenben pedig tizenkilencszer, a legnagyobb összesített gólkülönbséget pedig a Szombathely ellen hoztuk össze, a Népligetben huszonnéggyel, a Savaria Arénában pedig hússzal voltunk jobbak.

Az összterméshez holland világbajnok jobbszélsőnk, Angela Malestein tette hozzá a legtöbbet, 136-ot, őt Emily Bölk (124), majd Klujber Katrin (101) követi a házi rangsorban. A dobogósok közül egyedül német átlövőnk nem szerzett gólt hetesből (egyszer próbálkozott), s az egyetlen a keretben, aki száz akciógól fölé jutott. Bölk az akciógólok tekintetében egyébként a teljes mezőny második legjobbja, csak az érdi Kiss-Walfish Mercédesz lőtt több gólt nála (128), illetve a nyártól újra a Ferencvárost erősítő Szöllősi-Zácsik Szandra is pontosan százhuszonnégyszer talált mezőnyből az ellenfelek kapujába. Mi mást mondhatnánk, bízunk benne, hogy a két átlövő a következő idényben is hasonló ütemben termel majd…

Maradva a mögöttünk hagyott idénynél – ha Bölk mezőnymunkáját, gólpasszait nem is nézzük, a góljai száma akkor is elárulja, hogy milyen fejlődésen ment keresztül az elmúlt nyár óta. Az első tíz magyar bajnokiján 3.6-os gólátlagot produkált, míg ezt követően, a február 3-án lejátszott Győr-Fradi meccstől számolva 5.5-öset. Ő és Malestein mondhatja el magáról, hogy minden bajnokin betalált legalább egyszer, míg az egy meccsen szerzett legtöbb gól dicsősége Malesteint, Szucsánszki Zitát és Márton Grétát is megilleti. A tíz volt a nyerő szám, ráadásul Angie és Zizi a legfontosabb pillanatokban hozta a klasszis formát – előbbi a Győr elleni hazai, utóbbi a DVSC otthonában megnyert bajnokin játszott tizesre. Sokatmondó adat, hogy csapatkapitányunk összesen negyvenhat bajnoki gólt szerzett, vagyis – az ismert téttel bíró – debreceni meccsen ennek közel 22 százalékát hozta össze.

Márton Grétával kapcsolatban a Békéscsaba ellen harminc perc alatt lőtt „tizese” mellett az is elismerésre méltó, hogy az idény során fokozatosan egyértelműen a csapat elsőszámú balszélsőjévé vált, és pályafutása legeredményesebb évét zárta. Mióta az élvonalban szerepel, tizennégy, negyvennyolc, ötvenkilenc, majd harminchét (félbeszakadt a bajnokság) gólt szerzett, most pedig hetvennyolcat, ezzel a házi góllövőlista ötödik helyén zárt.

Ezeknél jóval kevésbé fontos érdekesség, hogy a játékvezetők Kisfaludy Anettet büntették legtöbbször. Kőkemény beállónkat tizenegyszer állították ki, míg Julia Behnkét és Bölköt kilencszer sújtották két perccel. A csapat összesen hetvenkilenc kiállítást gyűjtött (ez átlagosnak számít a mezőnyben), és kapusainkon kívül csak Ballai Borbála maradt makulátlan, mindenki más legalább egyszer a kiállítás sorsára jutott.

Huszonöt győzelmünk alkalmával a legszorosabb meccseket a DVSC ellen vívtuk (31-29 és 27-29), de „csupán” hárommal vertük a Mosonmagyaróvárt (34-31), illetve néggyel a Siófokot (27-23) és a Vácot (25-29). A többi bajnokin senkit, még a Győrt sem engedtük kilencnél közelebb, átlagban tizenkét góllal nyertük a győztes bajnokikat.

Cikkajánló

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

Harmadszor is legyőznénk az MTK-t az idény során

Női kézilabdacsapatunk kedden hazai pályán találkozik az MTK-val a bajnokság tizenhetedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin