Az idény utolsó mérkőzését játszotta vasárnap este női kézilabdacsapatunk a Szombathelyi KKA ellen. A kezdés előtt klubunk és a szurkolók is elköszöntek a nyáron távozó játékosoktól: Darja Dmitrijevától, Orlane Kanortól, Laura Glausertől, a klubot hat éven át erősítő Janurik Kingától, valamint a pályafutását ezzel a találkozóval lezáró Dragana Cvijicstől.
Érzelemdús pillanatok voltak, a visszavonuló beállót hosszú perceken át tapsolta az Elek Gyula Aréna közönsége, szem nem maradt szárazon, az igazi meglepetést pedig az jelentette a főszereplő számára, hogy a korábbi csapattárs, Andrea Lekics is köszöntötte őt a pályán.
Mindez kissé rá is nyomta a bélyegét az első félidő minőségére, érezhetően legtöbben a keserédes pillanatok hatása alatt voltak, ezért viszonylag szoros állás mellett teltek a percek. A hatodik percben vezettünk először, és ezt követően jobbára két-három góllal álltunk jobban, de 9-9-nél például egyenlítettek a vendégek. A szünetig aztán újra tudtunk javítani a ritmuson, a dudaszó pillanatában még Márton Gréta betalált, így háromgólos vezetéssel mehettünk szünetre.
A fordulás után már kicsit nagyobb volt a koncentráció, gyorsan nőtt is a különbség, hiába kért időt a Szombathely a harminchetedik percben. Hat gólt lőttünk zsinórban ebben a periódusban, összességében nyolcra hízott a fór, és kényelmesen játszhattunk. Szemmel láthatóan próbálták játékosaink kiszolgálni az őket egész évben támogató szurkolókat, keresték a látványos megoldásokat, helyenként össze is jött egy-két merészebb kísérlet.
Nem lassítottunk, így a végére fölényessé vált a győzelem, a hajrában pedig Dragana Cvijics és Janurik Kinga egymásra licitált, hogy melyiküké lesz a mérkőzés utolsó pillanata. Kapusunk védése után végül Cvijics lőtte az utolsó gólt,amely után a társak a levegőbe dobálták. Vastaps köszöntötte a csapatot és a távozókat - pedig nem a mostani volt a csapat történetének legsikeresebb idénye, és ez is mutatja a közösség, a klub erejét.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
26. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Szombathelyi KKA 39-22 (16-13)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. május 31., 18:00
Játékvezetők: Kiu Gábor és Kiu Tamás
Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.
Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.
Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.
Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.
Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.
A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.
Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.
Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.