2026. március 24.
Dortmund után Kozármisleny: újra úton a csapat
Női kézilabdacsapatunk sorozata idegenbeli bajnokival, illetve ismét hosszú utazással folytatódik.

Vasárnap délután Dortmundban nyert Bajnokok Ligája-mérkőzést női kézilabdacsapatunk, szerdán pedig már a bajnokságban jön a folytatás, ráadásul újabb hosszú utazás is vár a lányokra. Együttesünk hétfőn délelőtt még Németországban edzett, majd délután repült Budapestre, kedden a Népligetben készült, szerdán pedig Kozármislenyre utazik.

Noha ellenfelünk másodszor szerepel az élvonalban, a Ferencváros most először lép majd pályára a Baranya vármegyei kisvárosban, hiszen a mislenyiek első NB I-es évében Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban rendezték a Fradi elleni összecsapást. Akkor is igazi ünnep volt a mérkőzés, és várhatóan most is az lesz. Nem kétséges, hogy a két klub más célokért küzd, a két keret között is óriási a különbség, de a mieinknek arra oda kell figyelni, hogy ne veszítsék el a BL-ben szükséges ritmust – elvégre szombaton már jön a BVB elleni visszavágó. A Kozármisleny egyébként a tabella tizenharmadik helyén áll, mostanáig egy bajnokit nyert, a DKKA ellenit 31-19-re.

Ősszel az Elek Gyula Arénában a mérkőzés elején kissé döcögött a játék, szűk negyed óra elteltével még döntetlen volt az állás (10-10), de a folytatásban nem volt igazán kérdés. A 44-29-re megnyert bajnokihoz Simon Petra tette hozzá a legtöbbet, nyolc gólt lőtt, de Márton Gréta is jó meccset játszott, hatszor volt eredményes.

A visszavágó szerdán 18 órakor kezdődik, belépőt online lehet váltani IDE kattintva.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
19. forduló

Kozármisleny KA - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Városi Sportcsarnok, Kozármisleny
Időpont: 2026. március 25., 18 óra
Játékvezetők: Altmár Kristóf és Horváth Marton
Jegyár: 4000 Ft - jegyvásárlás ITT.

Cikkajánló

Balaton, Szantorini, Kína - itt nyaralnak játékosaink

Női kézilabdacsapatunk tagjait a nyári szünet előtt faggattuk arról, hogy hova utaznak a pihenő alatt.

Szabadkártyát igényeltünk a Bajnokok Ligájára

Az Európai Kézilabda Szövetség közzétette, hogy mely csapatok neveztek a 2026/2027-es Bajnokok Ligájába.

Ez az idény a statisztikák alapján is Simon Petráé volt

Az évad vége után megnéztük azt is, hogy ki töltötte a legtöbb időt a pályán és ki lőtte a legtöbb gólt.

Alicia Stolle nagy hírrel szolgált a Fradi-drukkereknek

A klubunkkal bajnok német kézilabdázó váratlan választ adott, amikor a visszatéréséről kérdeztük.

Emléktáblát kapott a Fradi örökös bajnok kézilabdázója

Csajbókné Németh Erzsébet tiszteletére a Kertvárosi Olimpikonok Parkjában helyeztek el emléktáblát.

„Azokkal szeretek dolgozni, akik érzik a felelősséget”

Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője őszintén értékelte a Ferencvárosnál töltött első idényét.

Könnyek és nevetés - ilyen volt női kéziseink évzárója!

Dragana Cvijics nem bírta sírás nélkül, de a bakiparádét már ő sem bírta nevetés nélkül - VIDEÓ!

Cvijics-gól és fölényes győzelem zárta az évet

Női kézilabdázóink szezonzáró mérkőzésének utolsó gólját a pályafutását befejező Dragana Cvijics lőtte.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin