2023. október 11.
Egy félidőn át tartottuk a lépést a norvégokkal
Az első harminc percben remekül játszott, végül azonban héttel kikapott a norvégoktól a női kéziválogatott.

Miután Böde-Bíró Blanka elővigyázatosságból hazautazott, három ferencvárosi játékos maradt a magyar női kézilabda-válogatott keretében, amely Európa-kupa-mérkőzésen fogadta Debrecenben a világ- és Európa-bajnoki címvédő Norvégiát. Klujber Katrin és Bordás Réka (védekezésben) kezdőként lépett pályára, Márton Gréta csereként érkezett – a csapat pedig becsülettel tartotta a lépést a norvégokkal.

Egy-két gólos távolságból követtük ellenfelünket bő negyed órán át, s bár a játékrész közepén háromra is nőtt a különbség, Golovin Vlagyimir időkérése után még a fordítás is összejött. Egyik szövetségi kapitány se lehetett elégedett a védekezéssel, gyakorlatilag mindkét fél könnyedén került helyzetbe, és a kapusok jobbára ziccerekkel találták magukat szemben. Dicsérhető volt a játékunk ritmusa és sebessége, egyénileg pedig Debreczeni-Klivinyi Kinga villogott leginkább, míg a játékrész második felében Szikora Melinda tett hozzá néhány bravúrt. A magyar kapitány dinamikusan forgatta a csapatot, de például az emberhátrányban elővett 5-1-es védekezés (Klujberrel elöl) is bejött, hiszen ebben a periódusban vettük át a vezetést (15-14). A szünetre ugyanakkor nem maradt nálunk a fór, igaz, a két csapat közötti valós különbség ismeretében a kétgólos hátránnyal se lehettünk elégedetlenek (17-19).

A szünet utáni első szűk tizenöt percben alig-alig tudtuk megállítani a norvégokat, átrobogtak rajtunk, a legtöbbször másodpercek alatt ziccerbe kerültek. Támadásban pedig mintha kissé elfogyott volna az elképzelés, Klujber és Kuczora „helyzet nélküli” átlövésgóljai jelentették a megoldást, de így is jelentős hátrányba kerültünk (23-30).

A hátralévő időben ismét az első félidőben látottakat hozták vissza a pályára a mieink, szép megoldásaink voltak támadásban, védekezésben pedig felkeményedtünk, és sokszor hibára késztettük az északiakat. Feljöttünk négyre, de az utolsó perceket csúnyán elrontottuk, így végül jelentős különbséggel, 38-31-re győzött Norvégia.

Négy nap múlva Schwechatban az osztrákok vendégeként szerepel a magyar válogatott.

NŐI KÉZILABDA EHF EURO CUP
1. forduló

Magyarország – Norvégia 31-38 (17-19)
Helyszín: Főnix Csarnok, Debrecen
Időpont: 2023. október 11., 19 óra
Játékvezetők: Marini Duplii, Olena Pobedrina (ukránok)
Gólszerzők: Klujber 6, Kuczora 5, Albek 4, Debreczeni-Klivinyi 4, Juhász 4, Füzi-Tóvizi 2, Pásztor 2, Szöllősi-Schatzl 2, Győri-Lukács 1, Márton 1, ill. Reistad 6, Skogrand 4, Aardahl 3, Brattset 3, Ingsdal 3, Mörk 3, Oftedal 3, Solberg-Isaksen 3, Bakkerud 2, Rushfeldt Deila 2, Arntzen 1, Herrem 1, Larsen Aune 1

Cikkajánló

Hibátlan mérleggel mehetünk a válogatott szünetre

Egy rossz periódust leszámítva uraltuk a Sola elleni meccset, de így is meg kellett küzdeni a sikerért.

Nincs meglepetés: küszködtünk, de nyertünk a Sola ellen

Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.

Tapasztalatból tudjuk: figyelni kell a Sola ellen

Az előző idényben kétszer is megszenvedtünk a Sola ellen, és ezek alapján most is nehéz meccsre készülhetünk.

„Bárki kérdez, mindig csak jókat mondok a Fradiról”

Korábbi kézilabdázónk, Laura van der Heijden a Ljubljana elleni BL-meccsen lepte meg egykori játékostársait.

Három hazai BL-meccsre is elérhetők a belépők

Női kézilabdacsapatunk az idén még a Bukarestet, a Dortmundot és az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában.

"Nagyon meghatódtam" - Márton Gréta újra pályára lépett

Válogatott balszélsőnk vastaps kíséretében térhetett vissza a pályára a szerda esti bajnokin.

"Picit már a Bajnokok Ligája-meccsre is gondoltunk"

Női kézilabdacsapatunk lehengerlő első félidő után a másodikban picit kiengedett az MTK ellen.

Megmaradt a lendület az MTK elleni bajnokin is

Böde-Bíró Blanka védései után már az első percekben elhúztunk az MTK-tól, és itthon is tartottuk a pontokat.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin