2020. augusztus 18.
Egyre jobb az összkép - öttel nyertünk a Loki ellen
Vezettünk már tizenegy góllal is, végül öttel nyertünk a Debrecen elleni felkészülési meccsen - VIDEÓ.

Újabb Debrecen ellen felkészülési mérkőzéssel folytatta az előszezont női kézilabdacsapatunk – újabb, hiszen Balatonbogláron egyszer már találkozott a nyáron a két fél. Akkor még az építkezés, a csapatépítés elején jártunk, most pedig remélhetőleg a végéhez közeledünk, s arra például a két meccs összehasonlítása mutathatott egyfajta képet ennek alakulásáról. Persze, még mindig edzőmeccsről van szó, nem pedig olyan összecsapásról, amikor a két fél készül a riválisból.

Elek Gábor például tovább kísérletezett az összetétellel, a három beállója közül ezúttal Pásztor Noémi volt első perctől a pályán, Csiszár-Szekeres Klára volt a másik hármas védő, kettesekben Kovacsics Anikó és Emily Bölk igyekezett megállítani a debreceni támadásokat, a széleken Márton Gréta és Angela Malestein jutott szóhoz, a kapuban pedig Janurik Kinga állt. A felsorolásból kiderül, hogy Emily Bölk ismét a pályán lehetett, miután kipihente kisebb izomhúzódását, később pedig Tóth Nikolett is megmutatta, hogy bevethető.

Rögtön a meccs elején magunkhoz ragadtuk az előnyt, igaz, jó negyed órán át a Loki tartani tudta az egy-két gólos különbséget. A védekezésünkkel nem volt komolyabb probléma, a vendégek nehezen kerültek helyzetbe, a feles lehetőségekből pedig nem jöttek nekik a bravúrok. A védekezésünk után a játékrész második felében a támadásainkat is sikerült felpörgetni, Háfra Noémi könnyedén szerezte a gólokat, és villámgyorsan faképnél hagytuk a vendégeket. 10-7-nél még csak három volt közte, de a szünetre már plusz nyolccal, 18-10-nél mehetett a csapatunk.

A második félidő első perceiben úgy folytatódott a játék, ahogy a szünet előtt abbamaradt, gyorsan tízgólosra nőtt a vezetésünk, de a következő periódusban a Debrecen javult annyit, hogy a negyvenötödik percben is „még csak” tízzel vezessünk. Sőt, ennél távolabb nem is jutottunk, mert az utolsó negyed órában mi hibáztunk többet, nálunk volt több a kihagyott helyzet. Ezt kihasználva az utolsó percben négy gólra is felzárkózott a Loki, de Háfra Noémi zárta le a meccset. Végül öt góllal, 30-25-re győztünk, vagyis három góllal többel, mint néhány hete Balatonbogláron - de az összkép jó negyvenöt percen át sokkal jobban nézett ki, mint a két csapat első felkészülési találkozóján.

Női kézilabdacsapatunk augusztus 20-án, csütörtökön játssza a következő edzőmérkőzését az Elek Gyula Arénában a Szombathely ellen, és ezt az összecsapást korlátozott számban a helyszínen tekinthetik meg szurkolóink is.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Rail Cargo Hungaria - DVSC Schaeffler 30-25 (18-10)
Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött.

A Ferencváros gólszerzői: Háfra Noémi 5, Pásztor Noémi 5, Kisfaludy Anett 4, Schatzl Nadine 3, Angela Malestein 2, Márton Gréta 2, Julia Behnke 2, Emily Bölk 2, Szucsánszki Zita 2, Klujber Katrin 2, Kovacsics Anikó 1.

Cikkajánló

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

Hetvenöt perces meccsen gyakoroltunk az MTK-val

Női kéziseink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket – a másodikat pénteken már a szurkolók is láthatják.

A harmadik héten már jönnek a felkészülési mérkőzések

Kőkeményen edz női kézilabdacsapatunk, amelynek pénteki meccsét élőben nézhetik szurkolóink az FM Youtube+-on.

SÁRKÁNYKIRÁLYNŐK - csapatépítés női kézilabdás módra

Nagy csata alakult ki a Márton Grétiék között, de vajon melyik hajó nyert? - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin