2026. február 27.
Frissítő hét után jön a folytatás a Vác ellen
Női kézilabdacsapatunk az Odense elleni győzelem után kapott némi pihenőt, de szombaton már bajnokit játszik.

Ráfért a frissítés női kézilabdacsapatunkra, hiszen az elmúlt hetekben az egyébként is sűrű programot nehezítette, hogy számos játékosunk nem játszhatott sérülés miatt. Aki pályára léphetett, kettőzött erővel küzdött, és a Bajnokok Ligája-csoportkör zárófordulójában meg is lett ennek az eredménye a dániai sikerrel. A BL a következő hetekben pihenőre vonul, március 22-én folytatjuk majd a sorozatot, addig ugyanakkor bajnoki, Magyar Kupa-mérkőzés és válogatott találkozók is várnak még a lányokra.

Épp ezért volt fontos, hogy a mostani héten jutott idő egy kis feltöltődésre, még közös csapatprogramra is – a lányok és a stábtagok a Fradi-Újpest női vízilabda-mérkőzésen szurkoltak a helyszínen.

– Nagyon jó volt, hogy jutott idő erre, azt látom a csapaton, hogy frissebb lett, mindenkinek jólesett ez a néhány nap – mondta Hársfalvi Júlia. – A hét elején visszavettük a terhelést, pihenhettünk, aztán persze elkezdtük a felkészülést a Vác elleni meccsre. Nem lesz szerintem nehéz visszarázódni a ritmusba, bízom benne, hogy jó teljesítményt nyújtunk majd. Jó mérkőzésre számítok egyébként, ahol kicsit frissebben, több erővel tudunk majd játszani. Igazából ennek a hétnek ez a nagy feladata, hogy kicsit pihenjünk, készüljünk, és aztán játszunk egy jó meccset Vácon.

A Vác a tabella ötödik helyén áll, legeredményesebb játékosa a tizenöt meccsen százkét gólnál járó Csíkos Luca, akivel kapcsolatban nemrég bejelentettük, hogy szerződést kötött klubunkkal, és a következő két évben még a Thürigner játékosaként fejlődhet tovább.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a Vác elleni összecsapásra kizárólag a helyszínen lehet belépőt váltani, a jegyek ára egységesen 2500 forint, és csak készpénzes fizetésre van lehetőség.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
16. forduló

Vác - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Vác, Városi Sportcsarnok
Időpont: 2026. február 28., 18 óra
Játékvezetők: Bóna Szabolcs Árpád és Földesi Csaba
Jegyár: 2500 Ft - jegyvásárlás a helyszínen, csak készpénzzel

Cikkajánló

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

Hetvenöt perces meccsen gyakoroltunk az MTK-val

Női kéziseink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket – a másodikat pénteken már a szurkolók is láthatják.

A harmadik héten már jönnek a felkészülési mérkőzések

Kőkeményen edz női kézilabdacsapatunk, amelynek pénteki meccsét élőben nézhetik szurkolóink az FM Youtube+-on.

SÁRKÁNYKIRÁLYNŐK - csapatépítés női kézilabdás módra

Nagy csata alakult ki a Márton Grétiék között, de vajon melyik hajó nyert? - VIDEÓ!

Kristensen: „Az első dolgom volt venni egy kerékpárt”

Kézilabdacsapatunk új kapusa az első hetekről, a célokról és a biciklizés szeretetéről is beszélt.

Böde-Bíró: „A hozzáállás nagyon messzire vihet minket”

Kézilabdacsapatunk kapusával a felkészülés második hetének végén beszélgettünk a közelgő edzőmeccsek előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin