
Mint ismert, az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának két játékosa távozik a nyáron, ezért a vezetőség az adott posztokra szeretett volna új sportolókat igazolni. Örömteli, hogy a szakmai stáb által elsődlegesen megjelölt játékosokkal sikerült megállapodni: a Bajnokok Ligája-győztes Hársfalvi Júliával, illetve a korábbi közönségkedvenccel, Szöllősi-Zácsik Szandrával erősödik együttesünk kerete 2021 nyarától.
Az MTK-tól visszatérő Szöllősi-Zácsik Szandra egy interjúban mondta el az igazolásával kapcsolatos gondolatait, ez IDE KATTINTVA olvasható el.
A Siófokról érkező, a Győrrel korábban Bajnokok Ligáját nyert Hársfalvi Júlia a Fradi TV-ben mutatkozott be a szurkolóknak, ahol a sportszakmai célok mellett hobbijai is szóba kerültek.
Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.
A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.
A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.
A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.
Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.
Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.
A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.
Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.