2025. augusztus 7.
Hasznos edzőmeccsen, hattal nyertünk a Krim ellen
Az edzőtábor végéhez közeledve felkészülési mérkőzést játszott női kézilabdacsapatunk a szlovén bajnok ellen.

Roglai edzőtáborozása végéhez közeledik női kézilabdacsapatunk, amely csütörtökön a Bajnokok Ligája-csoportkörben is rivális Krim Ljubljana ellen játszott felkészülési mérkőzést. Ez volt együttesünk második gyakorló összecsapása, mióta Jesper Jensen átvette az irányítást, és a Vác elleni találkozóhoz hasonlóan ezúttal is azt várhattuk, hogy vezetőedzőnk a taktikai elemek csiszolására helyezi a hangsúlyt. Noha a meccs nem volt nyitott a szurkolók számára, az ugyancsak Roglán edzőtáborozó sportolók, edzők, például klubunk utánpótlás labdarúgói és szakemberei közül jónéhányan követték az eseményeket.

A mieink ezúttal a Laura Glauser, Hársfalvi Júlia, Orlane Kanor, Darja Dmitrijeva, Dragana Cvijics, Klujber Katrin, Angela Malestein hetessel kezdtek, védekezésben pedig Tomori Zsuzsanna váltotta az irányítónkat. Jól látszott, hogy egyik fél sem készült a másikra, vagy a kapusok fogtak ki jó napot, mindenesetre itt is, ott is sok helyzet maradt ki. Támadásban Kanor volt a legaktívabb, rendre nagy lendülettel érkezett a védőfalra, két lövéséből gól lett, kettővel pedig a kapufa segítségével adott gólpasszt Hársfalvinak. Szlovén ellenfelünk egyszer sem vezetett az első félidő során, de három gólnál többel nem is hagyta magát leszakítani. Jensen  sokszor hívott magához egy-egy játékost a támadások elején, vagy épp, amikor a cserepadra érkezett, hogy a taktikai elképzelést magyarázhassa. A játékrész második felében pályára érkező Simon Petra külön dicsérhető volt, dinamikusan, energikusan kézilabdázott.

A második félidőt plusz kettőről kezdhettük, és gyors két góllal négyre növeltük a fórt, de aztán a következő periódusban túl sokat kényszerültünk az emberhátrányos játék gyakorlására, így a negyvenedik percben egyre visszaért a Krim. Itt még nem tudott egyenlíteni, de valamivel később, 22-22-nél utolért minket. A tempóelőny ugyanakkor maradt nálunk, kicsit feszesebb lett a védekezés és Janurik Kinga védései is segítettek – újra távolodtunk, sőt, bő öt perccel a vége előtt már öttel mentünk (31-26). Láthatóan jobban bírtuk a hajrát, de ezt a két keret mélysége közötti különbség is magyarázza, mindenesetre jó volt látni, hogy döntetlen után mi tudtunk újítani. A végén Kanor és Klujber felváltva lőtte a gólokat, de Malestein és Dmitrijeva is megvillant: hat góllal győztünk a Krim elleni felkészülési mérkőzésen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Krim Ljubljana - FTC-Rail Cargo Hungaria 27-33 (14-16)
A Ferencváros gólszerzői: Hársfalvi 4, Kanor 4, Simon 4 (2), Malestein 4, Vogel 4, Cvijics 3, Balázs 2, Klujber 2, Bordás 2, Márton 2, Dmitrijeva 1, Tranborg 1.

Cikkajánló

A teljes csoportkört meghatározó BL-rangadók jönnek

A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin