2024. május 17.
Hazai pályán tehetjük meg az utolsó előtti lépést
Szombaton az Alba Fehérvár elleni bajnokival folytatja szereplését női kézilabdacsapatunk.

Amikor legutóbb, tehát 2021-ben bajnoki címet nyert női kézilabdacsapatunk, az utolsó előtti fordulóban találkozott az Alba Fehérvárral, s bár most egy körrel korábban jött össze a párosítás, az aranyérem szempontjából szinte pontosan ugyanolyan jelentősége van, mint akkor volt. Hiszen, ha együttesünk érvényesíti a papírformát, akkor a zárómeccsen már nem kell izgulni az első hely miatt.

De ehhez ugyanúgy, mint három éve, most is le kell győzni az Albát. 2024-ben találkoztunk már egyszer a székesfehérváriakkal, méghozzá az újév első mérkőzésén, január 4-én. Érződött még ezen az összecsapáson, hogy a világverseny után nem tökéletes a ritmus, az első játékrész végén „csak” öt góllal vezettünk, a fordulás után azonban gyorsan dűlőre vittük a dolgot, tíz fölé nőtt a különbség, és végül 38-26-ra nyertünk.

– Kicsit talán több gólt kaptunk a kelleténél azon a találkozón, úgyhogy ezúttal jobban figyelünk majd a védekezésre – mondta Hársfalvi Júlia. – A legkönnyebben úgy tudunk magabiztos előnyt kiépíteni, ha jó védekezések után lerohanásból szerzünk gólokat, márpedig ez a célunk. Egy kicsit talán mindenki előre is tekintget, hiszen nagyon a vége felé járunk már, de tudjuk, hogy mindig a következő lépés a legfontosabb, ezért elsősorban az Albára koncentrálunk most.

Az is segítheti a mieinket, hogy hazai pályán léphetnek pályára, várhatóan közel telt ház előtt. Az összecsapásra online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a meccs helyszínén szombaton, 15 órától lehet belépőt váltani. Felhívjuk bérletes szurkolóink figyelmét arra, hogy ha esetleg nem tudják a helyszínen buzdítani a csapatot, éljenek az alkalmi bérlet átruházás lehetőségével – további információért írjanak e-mailt a kezilabda@fradi.hu címre.

Emlékeztetőül tájékoztatunk, hogy a Vasas elleni idegenbeli bajnokira (május 22., 18 óra) a vendégszektorba szóló jegyeket klubunk értékesíti – május 18-án, szombaton 15 és 17 óra között, illetve, ha marad, akkor május 21-én, kedden 16 és 19 óra között az FTC-MVM Népligeti Sportközpont Kismartoni úti jegypénztárában.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
24. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Alba Fehérvár KC
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. május 18., 17 óra
Játékvezetők: Marton Zsófia és Dáné Rita
Jegyár: 2500-4000 Ft

Cikkajánló

Balatonboglárra utazunk utoljára az idényben

Női kézilabdacsapatunk a NEKA otthonában lép pályára vasárnap 18 órakor a K&H liga 25. fordulójában.

Vegyes érzésekről beszélt Jesper Jensen

Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.

Óriási csatában nyertük meg a DVSC elleni rangadót

Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.

Mészáros Virág a következő idényt is kölcsönben tölti

Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.

Szombaton jön az idény utolsó rangadója

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.

Ötvenegy gólt lőve győztünk Dunaújvárosban

Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.

Megerőltető időszak után utazunk Dunaújvárosba

Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.

Hoztuk a kötelezőt, harmadikként zártunk a kupában

Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin