A sportolók jobbára nem felejtik el az élvonalbeli debütálás pillanatait, érzelmeit, de Ballai Borbála számára biztosan örökké emlékezetes lesz 2020. október 11-e. Tehetséges kézilabdázónk ugyanis ezen a napon mutatkozott be a Ferencváros első csapatában – ráadásul rögtön a Bajnokok Ligájában, illetve egy olyan összecsapáson, amely önmagában is feledhetetlen. A csodaszámba menő győzelemről és az élményekről beszélgettünk a kiváló teljesítményt nyújtó játékosunkkal.

Nehéz volt visszaállni a napi munkába az extázis után?
Egyáltalán nem, mert nagyon motivált vagyok. Vagyis, most még inkább motivált lettem, mint eddig voltam, mert óriási élmény volt ez a hétvége, és szeretnék még több ilyet átélni!

Kinek a gratulációja ért el hozzád legelőször?
Anyuék szinte azonnal hívtak, mindketten üvöltöttek a telefonba, hogy micsoda meccs volt, és hogy nagyon büszkék rám. Ők voltak az elsők, de azon meglepődtem, hogy később is milyen sokan írtak, nem számítottam rá, hogy ennyi visszajelzést kapok.

Szoktátok otthon elemezni a teljesítményedet?
Előfordul, hogy átbeszéljük a meccset, de ha látják, hogy jobb úgy, akkor rám hagyják. Szóval, próbálnak segíteni mindig. Most beszéltünk róla, természetesen, anya (a korábbi legendás kézilabdázónk, Szarka Éva – a szerk.) azt mondta, hogy a tévé előtt újraélte a saját játékos múltját, annyira jó volt nézni és érezni a pályán lévő energiát.

Számítottál rá, hogy szóhoz jutsz majd?
Hát… Gondoltam rá, hogy néhány percet kapok, ha pihennie kell valakinek, de soha nem hittem volna, hogy ennyit töltök majd a pályán. Nagyon-nagyon boldog voltam, tényleg irtóra örültem neki! Mindenkinek az az álma, hogy pályára léphessen a Bajnokok Ligájában, persze, ez most érdekes helyzet, de próbáltam, és ki is tudtam élvezni minden percét.

Jobban izgultál most, mint amikor először jöttél a felnőtt csapathoz edzésre?
Nem, azt hiszem, az első edzés nehezebb volt, hiszen akkor új volt az egész közösség, kicsit egyedül voltam, most meg sokat biztattak és segítettek a lányok, úgyhogy jobban éreztem magam. Most csak a melegítésnél, meg a bemutatások előtt izgultam, a pályán, játék közben már kordában tudtam tartani az izgalmat.

Milyen volt ez a meccs a legutóbbi, Dunakeszi elleni NB I/B-s bajnokihoz képest?
Áh, össze se lehet hasonlítani… Amikor megláttam élőben a két magas átlövő lányt (Tranborg 192, Breistol 193 centiméteres – a szerk.), egy picit beijedtem, de aztán próbáltam a feladatomat teljesíteni. A támadásokat kicsit túlizgultam szerintem, de ez talán érthető, meg voltam szeppenve. Egyet azért lőttem kapura passzívnál, mert arra gondoltam, ha azt látják, hogy nem kell rám figyelniük, akkor a többieket lekettőzik.

Tartottál valamitől a meccs előtt?
Nem akartam nagyon látványos hibát véteni, vagy rossz helyzetbe hozni a csapatot. Ettől féltem picit, de apukám azt mondta, ha nem lövök öngólt, akkor olyan nagy hibát nem véthetek…

Könnyen előfordulhat, hogy a második BL-meccsed is előbb lesz meg, mint az első NB I-es bajnokid, de aztán, ha visszatérnek a hiányzók, talán újra az NB I/B-ben lesz több lehetőséged. Nem lesz furcsa?
Nem, egyáltalán, a lényeg, hogy mindig a saját feladatomra koncentrálja. Ha az NB I/B-be megyek, akkor nyilván nagyon mást várnak tőlem, mint a BL-ben. Itt most kisegítem a csapatot, ott meg nekem kell a húzóerőnek lennem. De az is jó lesz!