2022. május 7.
Janurik-parádé és húszgólos siker a Savaria Arénában
Kapusunk káprázatosan védett, s bár az első húsz percet nagyon elrontottuk, húsz góllal győztünk így is.

Először játszhatott nézők előtt a Savaria Arénában női kézilabdacsapatunk, és ha már volt rá lehetőség, akkor a szombathelyiek szép számmal kilátogattak a szombat esti bajnokira. A vendégszektorba mintegy hetvenen váltottak belépőt, igaz, a vásárláskor joggal bosszankodhattak a „vendégszereteten”, hiszen az ide szóló jegyeket drágábban adta a helyi klub…

Aztán a meccs első húsz percében is volt okuk a mérgelődésre, de erről inkább már a saját csapatunk tehetett – nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, sorra rontottuk el a ziccereket, s ezzel meccsbe hoztuk az SZKKA-t. A korábbi ferencvárosi, Katarina Tomasevics főleg a balszélsőinket bénította meg, Hársfalvi Júlia öt, Márton Gréta pedig egy lövést rontott el innen, így hiába lőttünk 5-3 után zsinórban öt gólt, a huszadik percben is csak döntetlen állt az eredményjelzőn (11-11). Ekkorra pedig már a múlt héten bemutatkozó Simon Petra is túlvolt élete első NB I-es gólján, amelyet még kettő követett a szünetig, vagyis a fiatal tehetségünk a hatszor eredményes Kovács Anett mellett a legveszélyesebb játékosunk volt támadásban.

A játékrész hajrája legalább jól sikerült, még Simon kihagyott hetese ellenére is ötgólos előnyben vonulhattunk az öltözőbe (12-17).

A fordulás után pedig szerencsére ott folytattuk, ahol abbahagytuk, sőt, talán még ahhoz képes is sikerült egyet feljebb kapcsolni. Janurik Kinga káprázatos formába lendült, és végre elöl kihasználtuk a helyzeteinket. Kézilabdában szinte hihetetlen, huszonhárom percen át nem kaptunk gólt, közben pedig tizennyolcat lőttünk. A két csapat, valamint az eredményben is megmutatkozó jelentős különbség miatt a hazaiak látszólag hitehagyottá váltak, mi pedig próbáltunk minél többet közé tenni.

Az utolsó tíz percben valamelyest rendezte sorait a Szombathely, így megállt a differencia növekedése. A végeredményt Itana Grbics állította be, húsz góllal nyertünk - de az első húsz percet így is sajnálhatjuk.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
24. forduló

Hungast Szombathelyi KKA - FTC-Rail Cargo Hungaria 20-40 (12-17)
Helyszín: Arena Savaria, Szombathely
Időpont: 2022. május 7., 18 óra
Játékvezetők: Kovács Tibor és Mándli Balázs
Gólszerzők: Gorilska 5, Horváth Petra 4, Szekerczés 3, Zsákovics 2, Stosic 2, Csire 2, Pődör 1, Győri 1, ill. Bölk 10, Kovács Anett 6, Malestein 6 (1), Simon Petra 5, Grbics 4, Edwige 3, Hársfalvi 2, Márton 1, Klujber 1, Kisfaludy 1, Szucsánszki 1.

Cikkajánló

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

Jóváhagyta az EHF a szabadkártya kérelmünket a BL-re

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin