Ha a Győr ellen mutatott játékot hozza Ljubljanában női kézilabdacsapatunk, szinte biztosan nyer, ha viszont a nordhausenit, akkor ezúttal is nagy küzdelem lesz – nagyjából így summázhattuk az esélyeket a Krim Mercator – FTC-Rail Cargo Hungaria Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.
Előzményként pozitívum és negatívum is akadt még a kezdés előtt: az előző hétvégén betegséggel bajlódó Kovacsics Anikó játékra kész volt, ugyanakkor Nerea Pena nem edzett a héten, ugyanis most spanyol klasszisunkat döntötte le a lábáról a betegség.
További remek előjelnek vehettük, hogy rengeteg, több száz fradista kísérte el a csapatot Ljubljanába, így már a mérkőzés előtt úgy érezhettük magunkat a sportcsarnok környékén, mintha otthon lennénk, a szomszédos utcákban és a közeli vendéglátó egységben kizárólag magyar szóval és Fradi-szurkolólóval találkozhattunk.
Jött is óriási buzdítás a kapu mögül, már a melegítés alatt, dacára a hangszóróból bömbölő kilencvenes évekbeli slágernek is, és jó negyed óra játék után ebbe kapaszkodhattunk a leginkább, mert a pályán közel sem az történt, amit szerettünk volna. Rengeteg ziccert hibáztunk, miközben a Krim az első percek után nagyon belelendült és 5-0-nál már igazán vakargathattuk a fejünket.
Az sem ígért sok jót, hogy Háfra Noémi már a hetedik percben megkapta a második kiállítását – ez egyébként előre vetítette erre a délutánra a meglehetősen furcsa játékvezetői ténykedést. Noni leült, a csapat kicsit javult, pontosabban Bíró Blanka kiváló formát mutatott és elöl Kovacsics Anikó végre bezúdított egyet a jobb felsőbe, és úgy tűnt, Elek Gábor jó érzékkel nem nyúlt az időkérés lehetőségéhez, hiszen a csapat így is a helyes ösvényre tér.
Csakhogy 5-2 után újra a Krim lépett rá a gázpedálra, és 7-2-nél már valóban magához hívta játékosait vezetőedzőnk. A megoldásra azonban várni kellett még, egészen a 18. percig, amikor 9-3-nál - épp időben - végre lendületbe jöttünk. A félidőig hátra lévő tizenkét perc alatt csak egyet kapva ledolgoztuk a hátrányunkat és a szünetre 10-10-es döntetlennel mehettünk – vagyis a borzasztó kezdés után kiharcoltuk az újrakezdés lehetőségét. Nerea Penának jönnie kellett már az első félidőben is egyébként, részben Háfra két kiállítása, részben a rossz teljesítmény miatt, de ha már beállt, rengeteget segített a csapaton.
A fordulás után az első támadásunkból átvettük a vezetést, s ez lélektanilag rengeteget jelentett még akkor is, ha a következő percekben nem tudtunk még ellépni a hazaiaktól. Mire azonban megint összeállt a Fradi-tábor (büfé nem volt a sportcsarnokban, de mellékhelyiség is csak igen kevés, ez utóbbi okozta a késlekedést), időt kellett kérnie a hazai trénernek, ugyanis hárommal elléptünk csapatától.
Klujber Katrin látszólag egyetlen gombnyomással visszabillent a múlt heti formájához, sorban lőtte a gólokat, főként a kilencesen túlról, és ezzel fiatal átlövőnknek óriási érdemeket szerzett abban, hogy sikerült három-négygólos előnyt kiharcolnunk. A játékrész közepére kidolgozott fór jó alapnak tűnt a hajrá előtt, csakhogy néhány perces rövidzárlat jött, sorban adtuk a labdákat a hazaiak kezébe, akik kedvük szerint rohanhattak végig a pályán egészen Bíró Blanka kapujáig. Ott aztán szerencsére sorra elhibázták a ziccereket, de nem túlzás itt Blani elképesztő teljesítményét kiemelni inkább - extraklasszis produkció volt, amely nélkül könnyen lehet, hogy kicsúszott volna a meccs a kezünkből.
Így viszont a miénk lett a két pont, még ha iszonyatosan nehezen is, és nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé!
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
2. CSOPORT
RK KRIM LJUBLJANA (szlovén)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 23–25 (10–10)
Ljubljana, 1457 néző. V: Mata, Y. López (spanyolok)
KRIM: Marincek – Risztovszka 1, Gnabouyou 6, Zulic 1, Perederij 3, Stanko 5, Mavsar 5 (1). Csere:Pandzic (kapus), Baric 1 (1), Cakalu 1, Krsnik, Amon, Zabjek.
Edző: Uros Bregar
FTC: Bíró B. – Lukács V. 1, Klujber 9 (3), Háfra N. 5, Mészáros R., Kovacsics 4, Schatzl Nadine 1.
Csere: Szikora (kapus), Klivinyi, Horváth D., Pena 3, Márton G. 2, Faluvégi D., Zsiborás L. Edző:Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 8. perc: 5–0. 12. p.: 7–2. 18. p.: 9–3. 23. p.: 9–8. 32. p.: 11–12. 38. p.:12–15. 45. p.: 15–19. 49. p.: 18–21. 53. p.: 19–23. 55. p.: 21–23. 57. p.: 21–25
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/3
Vezetőedzőnk mellett Janurik Kinga, valamint a kisvárdai Józsa Krisztián és Mátéfi Dalma mondott véleményt.
Több meghatározó játékosát is pihentette Allan Heine, ez meg is látszott a csapaton, de legyőztük a Kisvárdát.
Szurkolóink újra hazai pályán láthatják kedvenceiket, szerdán a Kisvárda érkezik a Népligetbe.
Golovin Vlagyimir hat FTC-játékost hívott be a női kézilabda-válogatott október végi keretébe.
Szinte tökéletes volt a védekezés az első félidőben, a második játékrész viszont rejtély Edwige számára.
Tomori Zsuzsanna szerint a győzelem az első félidő jó játékának volt köszönhető - VIDEÓ!
Kiváló első félidő után izgalmassá vált a meccs vége, de itthon tartottuk a két pontot a Bistrita ellen is.
Női kézilabdacsapatunk válogatott balszélsője szerint a BL-folytatás előtt két nap is elég lehet a javuláshoz.